Hírek átvehetőek ezen rss hírforrások használatával.
Gázhelyzet
Pannon RTV, 06 jan : 17:26
A gázhiány elérte Szerbiát. Reggelre a Balkán több országában kritikus helyzet állt elő az orosz gázszállítás csökkenése, elmaradása miatt, azonban délutánig úgy tűnt, nálunk nem lesznek gondok. Fél négykor azonban leállt az ukrán gázszállítás Magyarország felé. Ennek következményeként az országunkba érkező gáz mennyisége is rohamosan csökken. A Szerbiai gázszolgáltató felszólította a szabadkai gázműveket, hogy felére csökkentsék a fogyasztást. Első lépésként a nem háztartási fogyasztóknak csak úgynevezett üzemi minimumot engednek meg, második lépésként pedig várható, hogy a Távfűtőműveket, majd pedig a háztartásokat fogyasztókat is felszólítják a fogyasztás csökkentésére.
A Magyar Koalíció parlamenti frakciójának vezetője, Pásztor Bálint azt mondja, nem létezik olyan kritérium, amely szerint Szerbia nem lehet EU tagállam, ha nem ismeri el a magyarok elleni 1944-45-ös atrocitásokat. Egyes civil szervezetek ugyanis támogatják, hogy Szerbia csak akkor lehessen az EU tagja, ha elismeri az elődök bűneit. A VMSZ képviselői is kezdeményezni fogják, hogy a Szerb Parlament foglalkozzon a magyarok esetével. A cél, hogy egy határozat formájában mondja ki a Parlament, hogy ezeket az embereket jogtalanul végezték ki. A dokumentum a nemzetek közötti megbékélést és a történelem lezárását szolgálná.
Mától átlagosan 9 és fél százalékkal drágábbak a postai szolgáltatások Szerbiában – jelentette be a Szerbiai Posta. Egy 20 grammos levél elküldése az eddigi 20 helyett mostantól 22 dinárba kerül. Ajánlott levelet ezentúl 44 dinárért küldhetünk. Ugyanakkor a továbbiakban nem számolnak fel dupla árat az éjszaka, vasárnaponként és állami ünnepeken igénybe vett postai szolgáltatásokért. Holnaptól ismét olcsóbb az üzemanyag Szerbiában – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium. Ezúttal az ár majdnem 8 százalékkal csökken, vagyis átlagosan közel 6 dinárral kell kevesebbet fizetnünk az üzemanyag literjéért a töltőállomásokon.
Új hitellehetőséget nyújt a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap a juh és kecske tenyésztőknek, illetve a szőlő termesztőknek. Mindkét esetben a kölcsön ezer és 12 ezer euró közötti lehet. Ami a kecsketenyésztésre szánt hitelt illeti, az éves kamatláb 2 százalékos, a türelmi idő 1 év, míg a törlesztés másfél év alatt történik. A szőlőtermesztők a szaporítóanyagok mellett oszlopokra, huzalokra és más segédeszközök vásárlására is pályázhatnak. Csak azok termelők pályázhatnak, akik regisztráltak, nincs adóhátralékuk, illetve előszámlával tudják bizonyítani a vásárlás szándékát. Itt a hitel futamideje 6 év, amelyből az első 4 év türelmi időszak. A jelentkezéseket személyesen, vagy postai úton kell eljuttatni a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alaphoz január 31-ig.
Beder István: 300 évgyűrű című alkotása minősült a legszebb magyar kiadványnak a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2008 pályázaton, amelyen 9 kiadó 32 könyvvel képviseltette magát. A díjazott művet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában adták ki. A 2008-ban megjelent legszebb album díját Korhecz Papp Zsuzsanna: Újjászületések című könyve érdemelte ki, amelyet az Életjel Kiadó jelentetett meg. A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium Lábadi Zsombor: A lebegés iróniája című könyvét az értekező próza műfajában díjazta. Gyermek és ifjúsági irodalom kategóriában nem érkeztek be alkotások. A szakmai zsűri több dicsérő oklevelet is kiosztott.
A tartós fagyoknak köszönhetően a Palicsi és a Ludasi-tó jege hamarosan biztonságossá válhat a korcsolyázásra. Jelenleg azonban csupán 6-8 centiméter vastagságú – tudtuk meg a Palics-Ludas Közvállalat illetékesétől. Egyelőre még nem biztonságos a korcsolyázás, ezért senkinek sem ajánlják, hogy rámerészkedjen a jégre. Ennek ellenére hétvégén több száz korcsolyázó gyűlt össze a Palicsi-tavon, beszakadás illetve egyéb baleset nem történt. Amíg a tavak jégvastagsága nem válik biztonságossá, a korcsolyázást kedvelők ellátogathatnak a szabadkai műjégpályára, amely holnap csak este fél 7 és fél 9 között dolgozik.
11 vajdasági civil szervezet támogatja azt az indítványt, miszerint Szerbia csak akkor lehet az Európai Unió teljes értékű tagállama, ha beismeri a magyar, német és zsidó nemzetek elleni, 1944/45-ös népirtásokat. Becsey Zsolt, a FIDESZ európai parlamenti képviselője szerint Szerbia nem felel meg a népek közti megbékélés Európában bevett gyakorlatának, következésképpen az uniós felvételi kritériumoknak sem. Mivel Szerbia a volt Jugoszlávia jogutódja, ezért a jelenlegi szerbiai hatalomnak kell lépéseket tennie az elődök bűneinek elismeréséért és jóvátételéért. Ez azonban a mai napig nem történt meg. A civil szervezetek felszólították a vajdasági magyar pártokat, a köztársasági és a tartományi képviselőház magyar képviselőit, hogy nyilvánosan támogassák, hogy január 23-a legyen a vajdasági magyar népirtás emléknapja.
Szerbiában erőteljesen csökken a vállalkozási kedv - derült ki a gazdasági vállalkozások nyilvántartásával foglalkozó hivatal legújabb adataiból. 5,5 százalékkal kevesebb új gazdasági társaságot jegyeztek be Szerbiában 2008-ban, mint az előző évben. Továbbra is a kiskereskedelmi egységek alapítása a legnépszerűbb. Emellett sokan látnak fantáziát a menedzseri, építőipari, szállítmányozási, valamint autókereskedelmi és vendéglátóipari tevékenységekben. Az újonnan alapított magánvállalkozások száma is majdnem 10 százalékkal esett vissza. A legtöbb céget és magánvállalkozást a fővárosban jegyezték be. Az öt rangsorolt övezet között a dél-bácskai körzet a belgrádi után, a második helyen végzett.
A magyarkanizsai Településrendezési Közvállalat erre az esztendőre a helyi közösségek szükségletei alapján komoly közműfejlesztéseket tűzött ki célul.2009-ben a közvállalat a község úthálózatára, az esővízelvezetés tartós megoldására és a szennyvízcsatornák építésére helyezi a hangsúlyt. Amennyiben az elképzelések valóra válnak, szennyvízhálózat tekintetében Magyarkanizsa lefedettsége idén meghaladja a 90 százalékot, Horgoson pedig eléri a nyolcvanat.
Sikeres évet zárt 2008-ban is a szabadkai Vízművek Kommunális Közvállalat, az elmúlt évekhez hasonlóan a tavalyi évet is nyereséggel zárta. A gazdasági világválság azonban nagy hatással lehet 2009-ben rájuk is, ugyanis hosszú távú hitelt vettek fel egy londoni banknál és a devizaárfolyam ingadozása miatt sok pénzt veszítenek. A jövő évi tervekről szólva Cseke Imre igazgató elmondta: mindenképpen befejezik a víztisztító megépítését. Emellett a munka racionalizálása miatt idén 10 embertől meg kell válniuk. A közeljövőben a hiány csökkentésére 8 százalékkal emelik a vízdíjat.
Kiszélesítik a falugazdász hálózatot Észak-Vajdaság egész területére. Szabadka mellett kihelyezett tagozatuk működik ezentúl Zentán, Törökkanizsán, Csókán, Magyarkanizsán, Adán, Becsén és Magyarcsernyén is. Az Észak Vajdasági Agrár Egyesületek Szövetsége előadássorozatot szervez azon mezőgazdászok számára, akik fejlesztenék technológiájukat, illetve számítógépes képzést is nyújtanak számukra. Az egyesület szakemberei a földművesek részére ezenkívül pályázatokat, üzleti terveket is írnak, de tanácsadással is foglalkoznak, ingyenesen. A programokat nagy részben a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság, valamint a magyar és a szerb kormány eszközeiből finanszírozzák.
Január 1-étől megváltoztak a személyi poggyászra vonatkozó vámmentességi magyar előírások. Az illetékes magyarországi hatósági rendelet szerint január elsejétől a harmadik országból, vagyis nem EU tagországokból Magyarországra belépő utasok személyi poggyászában lévő áru legfeljebb 300 euró értékű lehet, és kizárólag az utas vagy családtagjai személyes használatára, vagy ajándék céljára szánt árucikkekből állhat.
Szerbiában a múlt évben 1,2 milliárd dinárba került a dohányzás okozta betegségek gyógykezelése. A pénzt az országban tavaly eladott cigaretta bevételeinek egy részéből biztosították. Minden megvásárolt doboz cigarettából 1 dinárt vontak le, melyből egészségügyi felszerelést és gyógyszereket vásároltak. Szerbiában évente több mint 10 ezer ember veszti életét dohányfüst okozta betegségektől. A 13-15 év közötti fiatalok 77 százaléka él olyan közegben, ahol rendszeresen dohányoznak. Ez a szám egy ötödével csökkent a legutóbbi, 2003-as felmérés óta.
Szabadkán az általános-orvosi rendelők kedden rövidített munkaidővel, délután fél hatig dolgoznak. Csütörtökön reggel hét óráig a mentőállomáson lesz éjjel-nappali orvosi ügyelet, kivéve a bajmoki és a csantavéri egészségházakat, ahol pravoszláv karácsonykor is lesz ügyelet. A Đuro Đaković utcai gyermekorvosi rendelő kedden este fél hatig dolgozik, szerdán reggel héttől este hétig pedig csak sürgős eseteket fogadnak. Éjszakánként a mentőállomáson lesz ügyeletes gyermekorvos. Kedden a fogorvosok délután fél hatig dolgoznak, amíg szerdán reggel hét órától délután egyig ügyeletes fogorvos a poliklinikán lesz. A gyógyszertárak holnap délután ötig dolgoznak, azután a Városháza alatti gyógyszertárban lesz állandó ügyelet csütörtökön reggel hét óráig.