Ugrás a tartalomra

Meseszó kiállítás

2024.04.18
16:02
2024.04.18
16:08
Forrás
Hagyományok Háza Hálózat
Kiállítással emlékeznek a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületet megalapításának tizedik évfordulójára. A „mesés tárlat” a Fonó Budai Zeneházban a hónap végéig látogatható.

A Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületet a hagyományos élőszavas mesemondók álmodták és alapították meg 2014-ben. A jubileumi évre összeállított 10 mesés év című vándorkiállítás betekintést nyújt az egyesület mesemondóinak eddigi tevékenységeibe, mint a mesemondási alkalmak, mesegyűjtések, önkéntesség, és az élőszavas mesemondás világa. Az utóbbi felöleli a hagyományos mesemondás univerzumát, valamint, hogyan tanulható a mesemondás művészete. A kiállítás első állomása a Fonó Budai Zeneház nyílt, ahol az egyesület tagjai már az ünnepélyes megnyitót követően mesekalákát tartottak.

mese

A Meseszó Egyesület a Hagyományok Háza Magyar népmese- Hagyományos mesemondás című 60 órás akkreditált képzésén tanuló, első évfolyami hallgatóinak kezdeményezésére alakult. Célja, hogy a hagyományos, élőszavas mesemondással foglalkozók szakmai csoportja legyen. Fontos feladatának tartja, hogy a magyar kulturális színtéren, a hagyományok és értékek őrzését és továbbadását segítse, illetve biztosítsa a szövegfolklórral foglalkozók érdekvédelmét és érdekképviseletét.

mese1

A Meseszó Egyesület tagjai revival mesemondók, tehát olyan emberek, akik képzéseken tanulva, szakkönyvekből merítve, illetve az öreg mesterek tudását megismerve és mesemondói technikáit alkalmazva sajátították el a mesemondás minden csínját-bínját.  Az egyesület tiszteletbeli tagjai között büszkén tartják számon a mesemondással foglalkozó néprajzkutatókat és a mesemondás még élő nagy mestereit is.

mese2

A Meseszó Egyesület mesemondói több helyszínen is tartanak felnőtteknek szóló mesekört, ahol körben ülve mesélnek már több mint egy évtizede, hónapról -hónapra egymásnak magyar népmeséket. Az egyesület a Hagyományok Házával közös mesemondó alkalma az Ahol a madár se jár mesekör, ahol minden hónap első csütörtökén szórakoztatják egymást a mesemondók és a mesehallgatók élőszavas népmesemondással.

A jubiláló egyesület 10 mesés év című vándorkiállítása április végéig látható a Fonó Budai Zeneházban.

mese3

Hagyományok Háza Hálózat

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.