Ugrás a tartalomra

Kedvező hitelek a vajdasági gazdáknak

2024.04.18
21:17
Forrás
Pannon RTV
A Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap hiteleiről beszélgettünk a Közügyekben az alap igazgatójával.

Az idei tavasz komoly szárazsággal indult, ami nem tesz jót a mezőgazdaságnak. Emiatt sok termelő gondolkozik öntözőrendszerek beszerzésén. Ez viszont nem olcsó mulatság. Ehhez és más mezőgazdasági beruházáshoz kedvező feltételeket biztosíthatnak a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap hitelvonalai. A nemrég megjelent kiírások részleteiről beszélgetünk a Közügyekben az alap igazgatójával, Molnár Viktorral.

Az igazgató elmondta, hogy milyen befektetésekre kérhetnek egy százalékos kamattal, egyéves türelmi idővel hitelt a termelők. Kiemelte, hogy kombinálhatók a hitelvonalak más támogatásokkal, például a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság támogatásaival is.

hitel
Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap
Molnár Viktor

Most

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.