Ugrás a tartalomra

Keveslik az esőt a mezőgazdasági termelők

2024.04.17
21:07
2024.04.18
07:54
Forrás
Pannon RTV
Kevés esőt hozott a hidegfront térségünkbe. A legtöbb helyen csupán 5-10 milliméter csapadék hullott. Ez pedig nem sokat enyhített az aszályon - mondják a gazdák.

A talajréteg felső 20 centimétere csaknem teljesen száraz, a szakemberek szerint legalább 100 milliméter esőre lenne szükség, különben komoly gondok jelentkezhetnek a mezőgazdaságban.

Szépen sorol a kukorica a magyarkanizsai határban, az eső jól jött, viszont igencsak kevés volt. Az áprilisi hónapban mindössze 10, míg az év első négy hónapjában a térségben megközelítőleg 60 milliméter eső esett. Mindeközben pedig a hőmérséklet a 30 fokot is elérte. Papdi István, Királyhalom: „Mi legfőképpen fóliasátrak alatt termesztünk, viszont van szabad földön is, kultúrnövényeinknek, például a búzánknak nagyon jól jött, mivel homokos talajon vagyunk, és ott nagyon hiányos a víz. Így tökéletes időszakban jött ez az eső.”

A növények vegetációja jóval előrébb jár, talajtól és terménytől függően. A termelők a spenótot már elkezdték betakarítani, miközben május elején szokták, de várhatóan a repce betakarítása is május végén, vagyis két héttel korábban veszi kezdetét. Sterbik Ildikó, agronómus: „Ez a hőmérséklet lenne az évszaknak megfelelő átlaghőmérséklet, ami most ránk köszöntött, mert az enyhe tél után a beköszöntő nagyon meleg időszak egyáltalán nem kedvezett a téli gabonaféléknek, és a mezőgazdaság semmilyen területén semminek sem. A csapadék tekintetében elmondható, hogy vészes vízhiányban szenvednek.”

Sajnos az aszály már nem számít újdonságnak a termelőknek. Az elmúlt három évben ehhez hasonló szárazság uralkodott térségünkben. A gazdák igyekeznek alkalmazkodni, viszont nehéz, mivel locsolására a termelők többségének nincs módja - magyarázza Sterbik Ildikó agronómus: „Nagyon nehéz alkalmazkodni. A talajművelésnél tudunk odafigyelni egy kicsit, hogy a talajban lévő csapadékot minél jobban meg tudjuk őrizni. Illetve, ahol lehetőség van, ott öntözéssel tudnak segíteni a növénynek a fejlődésben a vegetációs időszakban, illetve a kelesztéshez szükséges öntözésről is sokat kell beszélni.”

A nagy széllel érkező hidegfront ezúttal nem okozott gondot a határban, viszont a termelők aggódnak, mivel így is kétséges a terméshozam, és ha a közeljövőben egy újabb szeles front érkezne, akkor az már ledönthetné a repcéket és a kalászosokat is.

eső
mezőgazdaság
szárazság
aszály

Most

16:51, Frissítve: 17:35

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.