Ugrás a tartalomra

Kishegyes és Törökbecse ipari övezeteinek fejlesztése

2023.12.27
19:07
Forrás
közlemény
230 millió dinárt fordítanak Kishegyes és Törökbecse ipari övezeteinek infrastrukturális felszerelésére.

Aleksandar Sofić a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság titkára átadta a 230 millió dinár értékű, ipari-üzleti övezetekben megvalósuló beruházási projektek társfinanszírozásáról szóló szerződéseket Kishegyes és Törökbecse önkormányzata képviselőinek. A beruházások összértéke mintegy 288 millió dinár. Az ipari és üzleti övezetek beruházási projektjeinek támogatása jelentős eredményeket hozott, ha egészséges üzleti környezet kialakításáról beszélünk a hazai és külföldi befektetések vonzására, a legfontosabb pedig az új munkahelyek teremtése – mondta Sofić és bejelentette, hogy Törökbecse két - amerikai és belga - cég üzemének megnyitására számít, míg Kishegyesen egy magyar cég fektet be.

Ahogy Sofić elmondta, az Ecor Global amerikai cégről van szó, amely mezőgazdasági hulladékokból ökológiai paneleket gyárt, és az üzem építése több mint 70 millió eurós beruházást és legalább 100 új munkahelyet jelent. A matracok gyártásával foglalkozó belga Somnis Bedding cég több mint 10 millió eurót fektet be, és csak az első ütemben 120 dolgozó foglalkoztatására számítanak, míg egy elektródagyártó üzemet épít Kishegyesen a Jastreb cég,  11,5 millió eurót fektet be, és 140 új munkahelyet teremt.

Kishegyes
Törökbecse

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.