Ugrás a tartalomra

Porzik a föld, hiányzik a csapadék

2024.04.23
11:25
2024.04.23
16:54
Forrás
Pannon RTV
Hatalmas szükség lenne az esőre elsősorban a tavaszi vetések szempontjából, ugyanis a talaj felső 20 cm-es rétege kritikusan száraz állapotban van.

A ludasi gazdák elmondása szerint a kalászosok esetében jelentős terméskiesésre kell majd számítani, ugyanis az előrejelzések ellenére a térségben mindössze 5-6 liternyi csapadék esett az elmúlt napokban. A tavaszi vetést illetően a kukoricamag java már a földbe került, viszont a napraforgó vetése is a végéhez közeledik, de a napraforgó vetésével most leálltak a gazdák a lehűlés miatt, és arra várnak, hogy ismét felmelegedjen az idő.

A tavaszi vetés folytatásának egyik akadálya tehát most a hideg, és az, hogy porzik a föld, hiányzik a csapadék, szinte három hónapja nem volt eső. A szántóföldeket a hetek óta fújó erős szelek is kiszárították. Pedig az optimális vetési időszak vége felé járunk.

Aladics Tibor, termelő és vállalkozó, Ludas: „Senki nem gondolt erre, hogy ekkora lehűlés lesz itt április vége felé. Mivel ekkora szárazság van az utóbbi időben, mindannyian arra figyeltünk oda, hogy a földben lévő nedvességet amennyire lehet, még próbáljuk kihasználni, és mivel márciusban már ideértek a 30 fokos melegek, a talajnak a hőmérséklete elérte azt a szintet, hogy a vetési időszak meg tudott kezdődni. Tehát simán elérte, sőt 10 fokon felül volt a talaj hőmérséklete, ami indokolta azt, hogy a mag a földbe kerüljön.”

Az viszont majd csak néhány nap után derül ki, hogy esetleg fagykárt szenvedtek-e a kora tavaszi vetések. A növények most csak vegetálnak, pedig most jön a virágzási idő, amikor a legérzékenyebbek arra, hogy fejlődni tudjanak, tette hozzá Aladics Tibor.

A kispiaci gazdák is a felmelegedést várják, hogy a vetést folytatni tudják.

Király István, termelő, Kispiac: „A földek el vannak nagyjából készítve, hideg az idő, így várunk még vele egy pár napot. Nem merünk nekimenni. Van, aki elültette, van akié ki van kelve, de még sok van, ami ültetni való lesz.
- Viszont csapadékból nagyon kevés esett?
- Az rengeteg hiányzik. A földek elég szárazak. Nem tudom, azt hiszem ez az év megint föl fogja adni a leckét.”

A korán elvetett kukorica viszont egyes Szabadka környéki parcellákon már ötleveles állapotban van.

Rihter Franjo, termelő és vállalkozó, Szabadka: „Most a korai vetések jártak jól, ugye mivel április elején voltak azok a nagy melegek, 30 fokos melegek. Akik akkor ültettek, azok jól jártak, mivel kikeltek. Viszont arra is fönnáll egy veszély, hogy megfagyott a növény. Az a biztató, hogy amik most megfagytak, azoknak a hegyeit fogta meg, és amik rendes mélységben vannak elültetve, ott nincs semmi gond, mert később ki fog fakadni, és nem lesz semmilyen károsodás azokban a növényekben.”

A kései vetésekkel az a probléma, hogy most bejött a hideg, és kiszáradt a föld az erős szél és a csapadékhiány következtében, így ezek a növények nehezen tudnak kikelni, mondták a gazdák. Olyan is van, hogy a növény elkezdett csírázni, és elszáradt a csíra, így hiányosak lesznek a kelések.

mezőgazdaság
vetés
Ludas
Aladics Tibor
Rihter Franjo

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.