Ugrás a tartalomra

Sok törökkanizsai érdeklődik a Prosperitati pályázatai iránt

2023.12.16
12:10
Forrás
Pannon RTV
A Prosperitati Alapítvány újonnan kiírt pályázati lehetőségeit ismertették péntek este Törökkanizsán. A település Helyi Közösségének épülete teljesen megtelt érdeklődőkkel.

Nagy volt az érdeklődés a törökkanizsiai Prosperitati Alapítvány pályázati ismertetőjére. Közel 30 gazda jelenlétében tartottak előadást. Az érdeklődők többsége már pályázott a Prosperitati Alapítvány valamelyik kiírásán. A helyi Szabó István a jelenlegi lehetőséggel is élni szeretne, most kapcsolható eszközre szeretne pályázni.

„Nagyon nagy lehetőség újra pályázni, mert az előző pályázatokon is, amelyeken részt vettünk, mindegyiken pozitívan ítélték meg a pályázatot, és elég jól felszerelkeztünk mezőgazdasági gépekkel, traktortól egészen a kapcsolható eszközökig.”

Az alapítvány munkatársai pontos információkkal szolgáltak a termelőknek azzal kapcsolatban, hogy milyen körülmények között tudnak pályázni, de felhívták a figyelmet arra is, hogy milyen dokumentumokat kell a pályázóknak beszerezni.

A pályázatokra hatalmas az érdeklődés, az alapítvány pedig mindenben segíti az érintetteket - tette hozzá a Prosperitati Alapítvány illetékesei.

Prosperitati Alapítvány
Törökkanizsa
pályázat

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.