Ugrás a tartalomra

Számos pályázattal támogatják a mezőgazdasági termelőket

2024.03.06
12:04
2024.03.06
16:39
Forrás
Pannon RTV
Az aktuális problémákról, az állami és a tartományi pályázatokról volt szó azon a lakossági fórumon, amit Törökkanizsán szerveztek meg. A rendezvényen a Vajdasági Magyar Szövetség szakpolitikusai számoltak be a gazdák lehetőségeiről.

Sokan foglalkoznak mezőgazdasággal Törökkanizsa község területén, sőt sokan élnek az állami, illetve a tartományi pályázatok lehetőségeivel is.

A helyi Dobó Sándor már közel 60 éve foglalkozik földműveléssel, és az elmúlt időszakban több pályázaton is részt vett.

„Mi az öntözéshez többször pályáztuk, úgy szivattyúkra, mint öntöző dobokra, szárnyakra, emellett próbáltunk más gépekre is, ami nem sikerült sajnos, majd most megint próbálkozunk vetőgépre, amivel direkt vetést akarunk megoldani.”

A tartományi titkárság által kiírt pályázatok egy része már a hét folyamán megjelenhet.

Ezeket a lehetőségeket Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes ismertette a gazdákkal.

„Természetesen meg fognak maradni mindazok a pályázati vonalak, amiket az előző évben is kiírtunk, ugyanúgy az öntöző rendszerek vonatkozásában, a fiatal gazdák támogatása, a kapcsolható eszközök vonatkozásában, de ugyanúgy a gyümölcsészek és a szőlészek, a konyhakerti növénytermesztők, a fóliás termelők vagy akár a méhészek is számíthatnak az idei évben tartományi támogatásokra.”

Állami támogatásokra is számíthatnak a mezőgazdasági termelők.

A rendezvényen Tóbiás József, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője ismertette a leendő pályázati kiírásokat, de a területalapú támogatás aktualitásairól is beszámolt.

„Az, amit ki szeretnék emelni mindenképpen, az az, hogy meg van hosszabbítva április 1-ig az újraregisztrálás, illetve a területalapú támogatás igénylése. Ezzel fellélegezhettek egy kicsit az emberek, mert nagyon nagy nyomás volt, különösen a bérelt földek tekintetében, úgyhogy bízom benne, hogy ez most elegendő idő lesz, hogy le tudjuk zárni az egész kört.”

A rendezvényen Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke is válaszolt a termelők kérdéseire.

pályázat
Vajdasági Magyar Szövetség
VMSZ
Ótott Róbert
Tóbiás József
Törökkanizsa
Nagy Miklós
Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége

Most

14:43, Frissítve: 14:50

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.