Ugrás a tartalomra

A tartományi és köztársasági támogatásokról tájékozódhattak a gazdák Adán

2024.03.08
12:53
2024.03.08
16:42
Forrás
Pannon RTV
A rendezvényen a Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselői ismertették a 2024-es évben megjelenő pályázatokat.

A VMSZ szakpolitikusai február 20-a óta járják a vajdasági településeket, hogy ismertessék a pályázati lehetőségeket, valamint interaktív beszélgetés formájában megvitassák a gazdákkal a mezőgazdaságban felmerülő problémákat.

Aranyos Lajos, termelő és állattenyésztő, Mohol: „Nálunk a gazdaság több részből áll, tehát van egy fiatalabb generáció is a fiam és a lányom révén, ők értenek a pályázáshoz és így a Prosperitatin keresztül, valamint a tartományi alapon keresztül is voltak sikeres pályázataink.”

A tartományi mezőgazdasági titkárságnál idén is lehet pályázni fóliasátrak, kapcsolható eszközök, tenyészállatok és öntözőrendszerek beszerzésére, melyeknél 60-70 százalékos költségtérítést is odaítélhetnek. Külön kiemelésre került a fiatal gazdákat támogató, startup program, melynél a támogatás intenzitása 90 százalék.

Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója: „A Tartományi Fejlesztési Alapnál pedig március végén, április folyamán fognak megjelenni, mintegy 13 kölcsönvonal, ahol 1 százalékos éves kamatlábbal jelenleg a piacon a legkedvezményesebb kölcsönök lesznek elérhetőek.”

A rendezvényen Tóbiás József, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője számolt be a minisztérium által biztosított lehetőségekről. Szó esett a területalapú támogatás aktualitásairól, valamint a hamarosan megjelenő vetőmag támogatásról is.

„A következő lépés, ami majd lesz, az a vetőmag támogatás, amely 17 ezer dinár lesz hektáronként, fémzárolt vetőmag vonatkozásában, de erre még nincs szabályzat. Ezért is mondjuk a gazdáknak a feltett kérdéseikre, hogy a tavaly őszi vetőmag számlákat őrizzék meg, hiszen nem tudjuk, hogy a szabályzat hogyan fog majd hangzani, hogy mi lesz pontosan beleírva.”

A tájékoztató utáni interaktív beszélgetésben Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének Elnöke válaszolt a gazdák által felvetett kérdésekre.

Ada
lakossági fórum
VMSZ
mezőgazdaság

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.