Ugrás a tartalomra

Az Ede tragédiája - Bemutató a Kosztolányi Dezső Színházban

2024.04.25
11:39
2024.04.25
16:23
Forrás
Pannon RTV
Április 30-án mutatja be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az Ede tragédiája című előadást, amelynek középpontjában a családalapítás áll. A produkció improvizációkon keresztül a próbafolyamat során alakult ki. A rendező Fábián Péter.

A történet szerint Veréb Ede - akit Mészáros Gábor alakít - egy szabadkai történelemtanár, feleségével egy éve próbálkoznak gyermekvállalással, sikertelenül. Ezt az olykor komikus, olykor tragikus családalapítási életepizódokat kísérhetjük figyelemmel. Tele izgalommal, félelemmel, frusztrációval, bizonytalansággal, és megtudhatjuk ezek hatásait egy emberre, egy házasságra. A bemutató április 30-án, kedden 19:30-kor lesz a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban, míg a repríz május 4-én lesz.

Fábián Péter, rendező: „Ez most egy nagyon szomorú történetnek tűnik, és valóban, reményeink szerint ennek van egy olyan mélysége, ami egzisztenciális kérdéseket tud feltenni a nézőben is, de ezt minduntalan ellenpontozzuk a groteszk és az abszurd elemekből fakadó humorral. Tehát van az előadásnak egy fekete humora is, ha minden jól megy, akkor az ember nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen. Legalábbis ez a célunk, ezen dolgozunk az utolsó napokban.”

Kosztolányi Dezső Színház
Szabadka
Az Ede tragédiája
Veréb Ede
Mészáros Gábor
családalapítás

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.