Ugrás a tartalomra

Konzerv(A)(RT) - tanárok csoportos tárlata Zentán

2024.04.12
10:51
2024.04.12
16:39
Forrás
Pannon RTV
Konzerv(A)(RT) címmel nyílt kiállítás csütörtök este a Zentai Városi Múzeumban a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanárainak munkáiból. A képzőművészeti tagozatok szaktanárai minden évben csoportos tárlattal rukkolnak elő.

Andy Warhol konzerv képei ihlették az idei Bolyai tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanárainak alkotásai és magát a kiállítást is. Látható volt itt rajz, fotómontázs, festészeti és kompozíciós alkotás is. Gubik Korina, festőművész, képzőművészet-tanár egy fő és két kisebb alkotást hozott.

„A fém, mint anyag az eléggé közel áll hozzám és ha még nem is gondolkodom témában az alkotásaim szegecskékből vannak kirakva és valahol éppen meg is bírnak neki fellelni. De a fő alkotás, ami magához a témához kapcsolódik az egy életrajzi anekdota, mert nemrég költöztem.”

A kiállítás egyediségét az adja, hogy a tanárok, az alkotót próbálnak egy témához kapcsolódó, de mégis egyedi műveket készíteni. A kiállítók minden évben igyekeznek valami új irányt választani és olyan alkotásokat készíteni, amilyenekkel még nem találkozhatott a közönség.

Balla Ákos, tanár: „Ez fontos a diákoknak is, hogy láthassák azt, hogy mi aktív művészek vagyunk a tanítás mellett mindannyian más területen. De nekünk is nagyon fontos természetesen, most már a 15-16-dik éve tudatosan készülünk, már hónapokkal korábban elindul a munka egymást inspiráljuk egymástól tanulunk a diákoktól is és ők is tőlünk.”

A különleges, egyedi szépséggel és tartalmakkal bíró tárlat hét tanár alkotásaiból született meg.

Konzerv(A)(RT)
kiállítás
Zenta
tanár

Most

16:51

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.