Ugrás a tartalomra

„Mert a szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is!”

2024.04.11
13:22
2024.04.11
17:12
Forrás
Pannon RTV
Versmaratont tartottak Csókán a Városi Könyvtárban. A megmozdulást kilencedik alkalommal szervezték meg József Attila születésnapján.

2014-ben a Líra Egyesület kezdeményezte a megemlékezést, majd a Csóka Művelődési és Oktatási Központ vette át az ünnep fenntartását. Ezen a napon az óvodások, általános és középiskolások mellett bárki betérhetett és elszavalhatta kedvenc versét.

A versmaraton jelmondata egy József Attila idézet volt: Mert a szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is!

Kobrehel Éva, igazgató, Csóka Művelődési és Oktatási Központ: „Nagyon fontos számunkra, hogy megszerettessük a gyerekekkel a vers adta örömöket, és intézményünk berkein belül a könyvtár is tevékenykedik, ahol ugyanolyan nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a könyveket is megszerettessük a gyerekekkel. Fontos, hogy megismerjék a magyar költőket, a verseiket. Ezért szervezzük ezt a versmaratont.”

versmaraton
Csóka
Városi Könyvtár
Kobrehel Éva

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.