Ugrás a tartalomra

Kishegyes falunapot ünnepel

2024.03.24
07:19
2024.03.24
15:15
Forrás
Facebook/Juhász Bálint
Juhász Bálint: Felejthetetlen élmény volt együtt ünnepelni!

A tavasz kezdetén, 255 évvel ezelőtt békésszentandrási telepesek élesztették újjá Kishegyes vidékét - írta Facebook-bejegyzésében Juhász Bálint. Kishegyes Községi Képviselő-testületének elnöke hozzátette, ennek emlékére Kishegyes évente ünnepli falunapját, mindig a tavasz első napjához legközelebb eső hétvégén. Az ünnepi rendezvénynek immár a felújított Petőfi Sándor Művelődési Ház adott otthont.

Az ünnepségsorozat könyvbemutatóval, fotó- és porcelánkiállítással, valamint ünnepi műsorral telt. A Pán Péter Óvoda gyerekei és az Ady Endre Iskola tanulói szívmelengető előadással, míg a Csalóka zenekar koncertjével ragadta magával a közönséget - írta Juhász Bálint. A VMSZ Intéző Bizottságának elnöke posztját a következő mondattal zárta: Felejthetetlen élmény volt együtt ünnepelni!

Kishegyes
falunap
Juhász Bálint

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.