Ugrás a tartalomra

Megtartották a XII. Középiskolák Börzéjét Magyarkanizsán

2024.04.12
17:09
2024.04.12
17:20
Forrás
Pannon RTV
20 intézmény mutatta be tevékenységét és ismertette szakterületeit a most pályaválasztás előtt álló fiataloknak.

Szervezett autóbuszokkal érkeztek a fiatalok a községből a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola Ady-épületéhez, ahol a vajdasági középiskolák és kollégiumok ajánlataival ismerkedhettek meg. Ebben az évben újdonságnak számít, hogy az eseményen nem csak a nyolcadikos tanulók vettek részt, hanem már a hetedik osztályos diákokat is bevonták. A tanulók többsége már tudja, hogy hol szeretné folytatni tanulmányait.

Ürmös Roland, Kispiac: „A mezőgazdasági szakon, Magyarkanizsán, mert otthon a szüleim is állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkoznak, és én is azt választom, mert kicsi korom óta azt űzöm.”

Összesen 20 középiskola vett részt a börzén, akik számos szakterülettel és lehetőséggel várják a diákokat.

Cseszkó Ibolya, szaktanár, Dositej Obradović Gimnázium és Szakiskola, Törökkanizsa: „Iskolánkban van vendéglátó ipari szak, cukrász és szakács tanulókat várunk 14-14 fős létszámmal, közlekedési szak, sofőrök 28-as létszámmal és szerb nyelven is ugyanezek a szakok vannak és ez még kiegészül a közlekedés technikus szakkal.”

Gilice Hilda, igazgató, Műszaki Iskola, Ada: „Színvonalas oktatást tudunk biztosítani, kiváló tanerővel, illetve a legmodernebb taneszközökkel. Én úgy érzem, hogy meg tudjuk számukra adni azt a szaktudást, amellyel a későbbiekben munkába tudnak állni, illetve sikeresen tudnak az egyetemen felvételizni.”

A Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola már sokadjára szervezte meg a börzét, amelynek célja, hogy időben megismertessék a fiatalokkal a vajdasági oktatási intézményeket és azok kínálatát.

Gulácsi Beáta, szervező, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa: „A pályaválasztás egy elég nehéz téma a szülők és a gyermekek számára is. Itt testközelből megtapasztalhatják azt, hogy milyen feltételeket kínál egy iskola, milyen lehetőségek vannak. Megismerhetik a tanulókat, gyakorlati lehetőségek is vannak.”

Az eseményen mintegy 600 pályaválasztás előtt álló diák vett részt.

Középiskolák Börzéje
Magyarkanizsa

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.