Ugrás a tartalomra

Nagy volt az érdeklődés a magyarkanizsai középiskola által kínált lehetőségek iránt

2024.04.22
11:18
2024.04.22
15:41
Forrás
Pannon RTV
Nyílt napot tartottak hétfőn délelőtt a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban és a tangazdaságban.

Az iskolának két szakiránya van, a műszaki és a mezőgazdasági, a diákok ezeken bejül három- illetve négyéves képzésekre jelentkezhetnek.

Nagy volt az érdeklődés a középiskola által kínált lehetőségek iránt. Nem csak a környező településekről érkeztek pályaválasztás előtt álló fiatalok, hanem más községekből is.

Micsik Áron, Törökkanizsa: „Én a gépészet iránt érdeklődöm, azért mert az informatikával foglalkozik és én azt szeretem.”

Császár Anna, Martonos: „Nekem a mezőgazdasági technikumot szeretném továbbtanulni és jeles tanuló vagyok. Azért választottam ezt, mert anyukám is idejárt, és nekem a mezőgazdaság a mindenem.”

Az iskolán belül a virágkertészeti, a gépjárműszerelői, a vízvezeték-, fűtés – és klimatizálóberendezés, a mezőgazdasági technikusi és a gépésztechnikus- számítógépes szerkesztői szakok közül választhatnak a diákok a 2024-2025-ös iskolaévben. Sterbik Ildikó, igazgató, Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont: „Nyílt napot tartottunk ebbe az iskola évben az ősszel egyszer és most. Már nagy örömünkre szolgál így a kora délelőtti órákban, hogy rengeteg nyolcadikos diák fordult meg nálunk és érdeklődnek az itt nyíló szakok iránt.”

A szervezők tematikus napot is tartottak, amelynek programjába bevonták az idelátogató diákokat is. Mikuska Judit, tanár, Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont: „Egy tematikus napunk is van, ami a negyedik a 4 For Future projekt. Úgy gondolom izgalmas meglátni a gyerekeknek azt, hogy ilyen része is van az oktatásnak, hogy különböző projekteken vehetnek részt, játékos módon.”

A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki iskolaközpont mind az öt szakterületére 28 diákot tud fogadni.

Magyarkanizsa
Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont
Sterbik Ildikó
Mikuska Judit
nyílt nap

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.