Ugrás a tartalomra

Nagyboldogasszony Napokat tartanak hétvégén Törökbecsén

2023.08.26
09:24
2023.08.26
16:08
Forrás
Pannon RTV
Nem csak a koncertek, de a népművészeti bazár és a gyerekprogramok miatt is érdemes kilátogatni a rendezvényre.

Mintegy 90 bográcsban főtt tegnap délután a halászlé a törökbecsei Tisza-parton, a csapatok a kánikula ellenére mindent beleadtak, hogy a zsűri kóstolása után ott legyenek a legjobbak között. A Nagyboldogasszony Napok keretében megszervezett főzőversenyen évek óta részt vesz a törökbecsei Fekete macska férfi csapata, kétszer már nyertek is.

Darko Somborski, Törökbecse: „Víz, hal, só, paprika, hagyma – ennyi. Semmi más, kitaláció, hogy előtte meg utána mi kell bele. Tudnivaló, hogy miből mennyi kell.”

A rendezvény tegnap délután kezdődött a Tisza mellett felállított, mezőgazdasági gépeket bemutató vásárral, a kézműves sörök utcája és a népművészeti bazár megnyitásával, ahol kézműves termékeket és kézimunkákat is árultak a standokon. A Gerontológiai Központ keretében működő Napraforgók kézimunkacsoport tagjai is elhozták a munkáikat a rendezvényre.

Szél Anna, Törökbecse: „Nagyon jó, hogy csinálják, mert egyes embereknek bevételt is jelent, mi pedig megjelenünk, hogy tudják, hogy itt vagyunk.”

A törökbecsei Nagyboldogasszony Napokra sokan érkeznek a környékről és külföldről is. A törökbecsei származású Becsei Melinda a családjával épp most utazott haza Svédországból, és kijöttek a rendezvényre is. „Végignézni ezt a társadalmi fejlődést, a turizmust, ezeket a szép vásárlási lehetőségeket meg a kézműves dolgokat, amit itt kiállítanak.”

Tegnap este Kovács Gyuszi és zenekara lépett fel a Tisza-parton felállított szabadtéri színpadon. Rendesen a húrok közé csaptak a zenészek, meg is alapozták a jó hangulatot.

Kovács Gyuszi, Törökbecse: „Két héttel ezelőtt zenéltünk a Sörnapokon Nagybecskereken. Járunk sok fesztiválra, de itthon ilyen nagy színpadon tényleg nagyon szép.”

Ma este a Partibrejkers, a S.A.R.S és Senidah fellépésével folytatódnak a programok Törökbecsén. Holnap Jelena Karleuša és Aca Lukasa koncertje után éjfélkor tűzijátékkal zárul a rendezvény.

Törökbecse
Nagyboldogasszony Napok

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.