Ugrás a tartalomra

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

2024.03.28
13:59
2024.03.28
16:22
Forrás
Pannon RTV
A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

A nagykövet az egyeztetés utáni sajtótájékoztatón kiemelte, nagy öröm számára, hogy ellátogathatott ebbe, a véleménye szerint gyönyörű városba, és többet megtudhatott a vajdasági magyar nemzeti közösségről, amelyet eddig is nagyra becsült.

A zárt ajtók mögötti megbeszélésen a VMSZ törekvéseit, céljainak megvalósítását és a vajdasági magyarság integritásának megőrzését is érintették. Dr. Pásztor Bálint hangsúlyozta továbbá, hogy nagyon fontos a párt politikai önállóságának megőrzése, azonban a szövetségek kialakítása is kiemelt céljuk.

Dr. Pásztor Bálint, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Minden országgal, főleg ezekkel a nagyhatalmakkal, folyamatos kapcsolatban, kommunikációban kell lenni, annak érdekében, hogy ők értsék, hogy mi az, amit mi, a Vajdasági Magyar Szövetség színeiben tettünk, teszünk és fogunk tenni. Akár a magyar közösség érdekeiben, akár a szerbiai politikai színtér stabilitása érdekében, akár ennek a városnak és az épített örökség megőrzésének érdekében, akár az idegenforgalmi lehetőségek kiaknázása érdekében, például konkrétan Palicson. Ezek azok a témák, amelyekről lehet beszélgetni. Az együttműködés pedig olyan formában képzelhető el, hogy segít a nagykövet abban, hogy esetleg befektetők érkezzenek ide, ez tartozik az ő hatáskörébe.”

Dr. Pásztor Bálint elmondta továbbá, hogy a megbeszélésen szóba került a Szerb Haladó Párttal fennálló együttműködés is. Hangsúlyozta, hogy a VMSZ a jövőben is a kormánykoalíció részeként képzeli el magát.

Christopher Hill nyilatkozatában kiemelte, nagy öröm számára, hogy másfél év után ismét találkozhatott dr. Pásztor Bálinttal és fontos témákat vitathattak meg a párt és a magyarság helyzetével kapcsolatban.

Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete: „Rendkívül értékes volt ez a találkozás. Jó volt látni a kilátásokat, hogy mit próbál ez a párt elérni a magyar közösséggel. A magyar nemzeti közösség létfontosságú szerepet tölt be ebben a városban, ebben a régióban. És jó látni, hogy előrehalad, és továbbra is kiemelt szerepet tölt be, nemcsak ebben a régióban, hanem a Szerb Köztársaságban is.”

A nagykövet elmondta továbbá, hogy érdemes külön figyelmet fordítani arra, hogy a magyar közösség milyen megoldásokat talált a helyzetének megerősítésére és a más nemzetekkel való együttműködésre, mivel ez másoknak is példaértékű lehet.

vajdasági magyarság
Dr. Pásztor Bálint
Vajdasági Magyar Szövetség
VMSZ
Christopher Hill
Amerikai Egyesült Államok
nagykövet
Szerb Haladó Párt

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.