Ugrás a tartalomra

Ezen a napon született a brüsszeli megállapodást Szerbia és Koszovó között

2024.04.19
12:10
2024.04.19
12:19
Forrás
Pannon RTV
A két fél kapcsolatát azóta sem sikerült rendezni.

Pontosan tizenegy évvel ezelőtt írta alá a brüsszeli megállapodást Szerbia és Koszovó. A két fél kapcsolatát azonban azóta sem sikerült rendezni, a kisebb kérdésekben Belgrád és Pristina is engedett, ám a legfontosabb pontokban nem. Így például azóta sem jött létre a koszovói szerb kisebbség autonómiáját biztosítani szándékozó Szerb Községek Közössége. Ennek a felállítására vonatkozó leírás tette ki a 15 pontból álló megegyezés első hat pontját.

A brüsszeli megállapodást egyébként 2013. április 19-i aláírásakor történelmi jelentőségűnek nevezték, és azt várták tőle, hogy felgyorsítsa Szerbia és Koszovó európai integrációját, rendezze a szerb kisebbség helyzetét és összebékítse a belgrádi és a pristinai vezetést. A dokumentumot Ivica Dačić akkori szerb miniszterelnök és Hashim Thaci akkori koszovói kormányfő írta alá Catherine Ashton, az Európai Unió akkori kül- és biztonságpolitikai főképviselője jelenlétében, aki aláírásával garantálta a felek jó szándékát.

Az utóbbi tizenegy évben további hasonló megállapodások születtek, ám érdemi előrelépés a viszony rendezésében nem történt, sőt néhány helyi megmozdulás inkább visszavetette a párbeszédet.

megállapodás
Koszovó

Most

14:43, Frissítve: 14:50

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.