Ugrás a tartalomra

Munkamegbeszéléseken vett részt Vučić Bosznia-Hercegovinában

2024.04.16
14:56
2024.04.16
16:13
Forrás
Pannon RTV
Ezt követően részt vett a 25. Nemzetközi Vásár megnyitóján.

Munkamegbeszéléseken vett részt Aleksandar Vučić szerb államfő Bosznia-Hercegovinában. Mostarban Miroslav Lajčakkal, a Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős uniós különmegbízottal egyeztetett, majd Bilećaba látogatott, ahol az önkormányzat képviselőivel tárgyalt.

Hatalmas tömeg és a Budućnost óvoda gyermekei népviseletbe öltözve fogadták a szerb államfőt, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét és a szerb miniszterelnököt Bilećaban. Aleksandar Vučić először látogatott el a városba, hogy az önkormányzat képviselőivel tárgyaljon. Bileća polgármestere a megbeszélést követően elmondta, Szerbia pénzügyi támogatással segíti az önkormányzatot, amely komoly anyagi gondokkal küzd.

Veselin Vujović, polgármester, Bileća: „Az elkövetkező napokban mintegy 500 ezer eurót utal át a szerb kormány az önkormányzatnak. Az elkövetkező időszakban Szerbia részt vesz a városunk támogatásában, a pénz egy részét az óvoda bővítésére, a városi könyvtár felújítására, valamint Baljci Község vízellátási munkálatainak folytatására fordítják. Ez lesz a következő időszakban.”

A munkalátogatás részeként Vučić a Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős uniós különmegbízottal is tárgyalt. Szerbia továbbra is a béke és stabilitás megőrzését tartja szem előtt, felelősségteljes politikát folytatva, ugyanakkor nem hátrál meg, ha a szerb nép biztonságáról és védelméről van szó - szögezte le a szerb államfő.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Remélem, hogy a jövőben több őszinteségünk lesz egymás iránt, a szerb és a horvát, ilettve a szerb és a bosnyák nép között is. Más kapcsolatokról nem szívesen beszélnék, mert hiszek abban, hogy együtt tudunk élni, gyorsabban tudunk fejlődni. Azt hiszem, mi sem vagyunk rosszabbak a többieknél, akik végső soron oktatóink és mentoraink lennének.”

A boszniai Szerb Köztársaság függetlensége a válasz a Srebrenicáról szóló határozatra - jelentette ki Milorad Dodik. A boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint a bosnyák muszlim elit komoly öngólt adott a határozattal, ami nem az együttélésre, hanem az azonnali elválásra szólít fel.

A politikusok részt vettek a régió egyik legjelentősebb vásárán is, amelyen 20 ország képviselteti magát. Szerbiából 26 cég van jelen. Az eseményen a szerb államfő meglátogatta a magyar standot is, ahol üdvözölte a képviselőket.

Aleksandar Vučić
Veselin Vujović
Bosznia-Hercegovina

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.