Ugrás a tartalomra

Tisztújítót tart a VMSZ - az új elnököt is megválasztják

2024.03.02
08:00
2024.03.02
10:55
Forrás
Pannon RTV
Szombaton lesz a közgyűlés Zentán.

A Vajdasági Magyar Szövetséget Pásztor István halála óta, Dr. Pásztor Bálint vezeti megbízott elnökként, és egyelőre ő az egyetlen jelölt a pártelnöki tisztségre is. 128 jelöltből választják meg a párt vezetését, amely a következő négy évben irányítja majd a VMSZ-t.

A szombati tisztújító közgyűlésen tehát a pártelnök mellett a párt 50 tagú tanácsát, valamint a felügyelőbizottságot és a fegyelmi bizottságot is megválasztják, ezt követően pedig a tanács a következő ülésén dönt arról, ki kerüljön be a 20 tagú elnökségbe, és ki lesz a párt három alelnöke a következő négy évben.

VMSZ
tisztújítás
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.