Ugrás a tartalomra

A történelem során idén indult meg először a földgázszállítás Magyarországra Azerbajdzsánból

2024.04.25
15:15
Forrás
MTI
A történelem során idén indult meg először a földgázszállítás Magyarországra Azerbajdzsánból, ami nagyban hozzájárul Magyarország diverzifikációs törekvéseihez az energiaellátás terén - jelentette be Szijjártó Péter Bakuban.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Magyarország a béke pártján áll, nemcsak Ukrajnában, hanem a kaukázusi térségben is, ahol a lakosság egy része sokáig komoly biztonsági kihívásokkal nézett szembe. Azerbajdzsán és Örményország az elmúlt napokban jelentős előrelépést tudott elérni az államhatár kijelölésében. Ennek kapcsán Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország négymillió forinttal segíti az aknamentesítést, és részt vesz az Azerbajdzsán által tavaly visszafoglalt Hegyi-Karabahban lévő Soltanli újjáépítésében.

Az azeri munkaügyi miniszterrel, Sahil Babayevvel folytatott tárgyalása után Szijjártó elmondta, hogy az első ütemben 55 millió köbméter mennyiségű földgáz érkezett meg Azerbajdzsánból, de az együttműködést tovább folytatják, és a jövőben megnövelt mennyiséget fognak igénybe venni. A magyar miniszter arra is kitért, hogy a MOL már jelen van Azerbajdzsánban, jelenleg a cég szerepének további növelésén dolgoznak a kitermelési technológiák modernizálásában és a vegyipari területen.

Rámutatott: néhány éven belül az azeri megújuló energia is része lehet a magyar energiamixnek. Ehhez a világ leghosszabb tengeralatti magasfeszültségű vezetéket kell felépíteni, amelyre már van is közös elköteleződés Magyarország, Románia, Georgia és Azerbajdzsán részéről.

Szijjártó Péter
földgázszállítás
Azerbajdzsán
energiaellátás
Baku

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.