Ugrás a tartalomra

Vučić: A koszovói szerbek elviselhetetlen körülmények között élnek

2024.04.22
19:34
2024.04.23
08:40
Forrás
Pannon RTV
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsának napirendjén a Koszovóról szóló hat hónapos jelentés szerepelt.

A szerb államfő is részt vett az ENSZ Misszió koszovói jelentésének bemutatásán. Felszólalásában emlékeztetett arra, hogy április 19-én volt 11 éve, hogy elfogadták a brüsszeli megállapodást.

Bemutatták az ENSZ Misszió koszovói jelentését a szervezet Biztonsági Tanácsa előtt. Vjosa Osmani koszovói elnök az elmúlt 25 éve koszovói sikereiről beszélt. Mint mondta, ez olyan emberek munkája, akik tele vannak reménnyel és a fejlődés iránti vággyal. Ugyanakkor több olyan nőt is magával hozott, akik állítólag szemtanúi voltak a szerb katonaság és rendőrség Koszovóban elkövetett bűneinek.

 

A szerb államfő a koszovói jelentésről azt mondta, hogy nem mutat valós képet az ott uralkodó helyzetről. Továbbá reagált a koszovói elnök azon vádjaira is, miszerint a szerb katonaság és rendőrség Koszovóban bűntetteket követett el. Vučić szavai szerint ez csupán politikai színház. Rámutatott arra is, hogy a Koszovóban élő szerbek elviselhetetlen körülmények között élnek. Kijelentette, hogy nőtt a feszültség Belgrád és Priština között, és ennek oka, hogy a dinár helyett az eurót vezették be fizetési eszközként.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Emiatt a koszovói szerbek továbbra sem tudják megkapni a dinárban folyósított nyugdíjat, fizetést, szociális juttatást, családi pótlékot és más egyéb juttatásokat, kifizetéseket. És emiatt iskolák, óvodák, egészségügyi és szociális intézmények munkája gyakorlatilag lehetetlen.

Kína képviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén arra kérte Prištinát, hogy vonja vissza a destabilizációhoz vezető lépéseket, és teljesítse a brüsszeli megállapodásban vállalt kötelezettségeket. Franciaország képviselője pedig azt mondta, hogy sürgősen előre kell haladni a normalizáció felé, mivel ez biztosítja a térség stabilitását, és ez az európai integráció elkerülhetetlen feltétele.

Egyesült Nemzetek Szervezete
ENSZ

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.