Ugrás a tartalomra

Virágültetés, rajzverseny - családi nap Óbecsén

2024.04.23
09:53
2024.04.23
20:21
Forrás
Pannon RTV
Családi napot tartottak hétfőn délután az óbecsei Samu Mihály Általános Iskolában. A Föld napját is megünnepelték.

Virágpalánta, virágföld, kaspó – ez volt a belépő a hétfői családi napra, amit a Föld napjára időzítettek a szervezők. Az óbecsei Ökobecse Polgári Egyesület 14 éve szervez környezetvédelmi programokat, az Együtt a földünkért című rajzpályázat is az ő ötletük volt, amelynek az eredményeit a családi napon hirdették ki.

Kiss Zoltán, elnök, Ökobecse Polgári Egyesület, Óbecse: „Ilyen alkalmakkor sikerül a gyerekek figyelmét felhívni a környezetünk szépségére, arra hogy milyen fontos is számunkra a környezetünk, hisz ebben élünk, mennyi mindent ad nekünk a környezet és hogy figyelnünk kell rá.”

A harmadikos Ricz Artúr testvéreivel közösen ültette az iskola udvarában az ajándékba hozott virágokat. Ő az osztályával vett részt a rajzpályázaton. „A plakátunk címe Óvd!, mivel óvni kell a bolygót, épp ezért a Földet rajzoltunk a fölirat alá, amire kávékapszulákból csináltunk állatokat. Csináltunk kávékapszulákból baglyot, katicát, kukacot.”

Több olyan család is részt vett az eseményen, ahol iskolás és óvodás gyerekek is
vannak.

Szabó Elizabetta, Óbecse: „Szerintem kell egy ilyen családi program a gyerekeknek és a szülőknek is, hogy belelássunk kicsit az iskola rendszerébe, mi zajlik, mit tanítanak a gyerekeknek.”

A rajzpályázat, az ünnepi műsor és az állatsimogató mellett különböző foglalkozásokkal készültek a szervezők.

Janković Annabella, igazgató, Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse: „Különböző standokat állítottunk, ahol a gyerekek a tanárokkal karöltve vesznek részt foglalkozásokon, a sportnapra pedig a szülők is bekapcsolódtak, és labdarúgás, távolugrás, kötélhúzás van, itt eredmény lesz hirdetve, aminek az a célja, hogy gyerekek, a szülők és a tanárok együtt vesznek részt valamiben.”

A családi napon koncert is hozzájárult a remek hangulathoz.

Óbecse
Samu Mihály Általános Iskola
családi nap
Föld napja

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.