Ugrás a tartalomra

Áttörés a mellrák operatív kezelésében Szerbiában

2024.04.10
21:56
Forrás
Tanjug
A belgrádi Katonai Orvosi Akadémián elvégezték az első emlőrekonstrukciót innovatív szövettágítóval.

A masztektómia utáni első emlőrekonstrukciót a világhírű Motiva Flora cég innovatív szövettágítójával végezték el. Az expander legfontosabb tulajdonsága, hogy nem tartalmaz fémet, így lehetővé teszi a sugárterápiát és a diagnosztikai eljárások egész sorát, beleértve a mágneses rezonancia képalkotást, mint kiegészítő módszert a betegségek korai diagnosztizálására, amire egészen eddig nem volt lehetőség – jelentette be a Katonai Orvosi Akadémia. A műtétet az akadémia plasztikai sebészeti és égési klinikájának vezetője, prof. dr. Nenad Stepić végezte a csapatával, aki megköszönte azt a döntést, hogy az első beavatkozást a legkorszerűbb expanderrel ebben az egészségügyi intézményben hajthatták végre. Kiemelte, hogy a Katonai Orvosi Akadémián évente több mint száz emlőrekonstrukciós műtétet végeznek, a sebészet világtrendjének követése továbbra is az akadémia munkavégzésének alapelve.

mellrák
Katonai Orvosi Akadémia

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.