Ugrás a tartalomra

Idén 38 vajdasági tanuló részesült az Ady Endre-ösztöndíjban

2024.04.25
14:15
2024.04.25
16:13
Forrás
Pannon RTV
Idén 38 vajdasági tanuló részesült az egyszeri, 100 ezer forint értékű Ady Endre-ösztöndíjban a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának jóvoltából.

A támogatásban azok az általános és középiskolás diákok részesültek, akik magyar tannyelvű oktatásban vesznek részt, kimagaslóan tehetségesek, de szociálisan hátrányos helyzetűek.

Hasznos célokra tervezik költeni az Ady Endre-ösztöndíjban részelülő diákok a 100 ezer forint értékű összeget. A legtöbben sporteszközökre, iskolai tanfelszerelésekre és hobbikra szánják majd.

Szarka Hanna, tanuló, Petőfi Sándor Általános iskola, Zenta: „Nagyon örülök, hogy megkaptam ezt az ösztöndíjat. Már nyolc éve sportolok, szertornázok, ezért úgy gondolom, hogy a legjobb, ha erre fogom elkölteni, sportszerekre, hogy segítsen a fejlődésben.”

Rozsnyik Attila, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulója szintén céltudatosan gazdálkodik a támogatással. Önmaga fejlesztése és korszerűbb informatikai eszközök beszerzése a célja.

„Elsősorban hardveres fejlesztésekre szeretném fordítani, ugyanis az iskolában informatikai szakon programírás mellett vannak saját projektjeink, például 3D modellek, animáció, videóvágás, különböző renderelések, ami igénybe vehet egy fokkal okosabb hardvert a megszokottnál. Emellett sportfelszerelésekre szeretném fordítani.”

A pályázókat a tanulmányi eredményük, a versenyeredményeik és a szociális helyzetük alapján pontozták. Vajdaságban 38 tanuló részesült a 100 ezer forint értékű egyszeri támogatásban.

Szűcs Emese, a bírálóbizottság elnöke: „Az ösztöndíjasaink számára még egy utolsó feladat van júniusban, amikor beszámolót kell, hogy írjanak arról, hogy mi mindenre fordítják ezt az összeget, miben segítette őket. Elmondhatjuk, hogy az előző évek tapasztalatai alapján az alapvető szükségleteket fedezték, pótolták ezzel, tankönyveket, számítógépet, sporteszközöket, hangszereket.”

A támogatás elsődleges célja segíteni azoknak a tanulóknak a további fejlődését, akik már eddig is kimagaslóan teljesítettek a szerbiai és a nemzetközi versenyeken.

Ady Endre-ösztöndíj
Emberi Erőforrások Minisztériuma

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.