Ugrás a tartalomra

Jubileumi templombúcsú Moholon

2024.04.25
15:57
2024.04.25
17:33
Forrás
Vajdasági RTV
Szent György vértanú, a templom védőszentjének ünnepén, a nagybúcsún emlékeztek meg a templom építésének 200 éves évfordulójáról is.

A moholi hívek háromnapos lelkigyakorlattal, triduummal készültek az idén 200 éves katolikus templom védőszentjének, Szent György vértanúnak ünnepére, a templombúcsúra. Sokan áldozatos munkájukkal segédkeztek a templomban, és örömmel készültek az ünnepségre.

Tormás Nemeshalmi Flóra: „Legfőképpen a templomtakarításban veszek részt, van egy kis közösség, öten-hatan vagyunk, akik rendszeresen, minden héten a templom tisztaságáról gondoskodunk, és ezt szeretettel végezzük.”

A legkisebbek is lelkesen kapcsolódnak be az oltárszolgálatba.

Dávid Domonkos:

„ Csöngetés, füstölés, tálcázás. Azt kedvelem a legjobban.

– Ma is részt vettél a misén?

– Igen, rendszeresen szoktam járni.”

A koncelebrált szentmise főcelebránsa dr. Német László belgrádi érsek volt. A hálaadó ünnepségre megteltek a templom padsorai.

Világos Miklós, plébános, Mohol: „A falakat ünnepeljük, de mégse a falakat ünnepeljük, mert, ha csak a falakat ünnepelnénk, nem sokra mennénk vele. Egy üres templom az olyan, mint egy múzeum. Azt ünnepeljük, hogy 200 év után még mindig van ebben a templomba valaki, aki imádkozik, még mindig van, aki ide betérhet, imádkozhat és dicsérheti az Istent, az élő köveket ünnepeljük az élettelen kövek között.”

A szentmisét a templom előtt a Csobolyó Művelődési Egyesület fellépése és szeretetvendégség követte.

templombúcsú
Mohol
Szent György

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.