Ugrás a tartalomra

Községi közlekedési versenyt tartottak Magyarkanizsán

2024.04.18
12:31
2024.04.18
16:26
Forrás
Pannon RTV
Külön kategóriában versenyeztek az óvodások és az általános iskola első és második osztályos tanulói is.

Háromtagú csoportokat kialakítva kellett válaszolniuk a gyerekeknek a közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre. A feladatokat a korosztálynak megfelelően állították össze, első körben például fel kellett ismerniük a járműveket a hangjuk alapján.

Az iskoláskor előtti intézmény ovisait az óvónők, míg az első és második osztályos gyerekeket a tanítók készítették fel a versenyre. Az eseménynek a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola már másodszor biztosított helyet.

Szepesi Zoltán, igazgató, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa: „Úgy érezzük, hogy ez nagyon fontos dolog, ami az elsősöket, másodikosokat és az óvodásokat, tehát a fiatal gyerekeket felkészíti arra, hogy részt vegyenek a közlekedésben és azokat az elméleti tudást megszerezzék, ami szükséges ahhoz, hogy a mindennapi életben önállóan tudjanak közlekedni.”

A múlt hónapban a község iskolái és óvodái a saját intézményeikben megtartottak egy felmérőt, melynek legjobbjai vettek részt a mostani versenyen. A legjobban teljesítő csapat részt vesz majd a körzeti versenyen.

Bajtai Balázs, koordinátor, Magyarkanizsa Község Közlekedésbiztonsági Tanácsa: „Az óvódásoknak csak egy hang, színfelismerés, tehát egy nagyon egyszerű kis teszt lesz, értelemszerűen, ahogy idősödnek, első és másodikosok komolyabb tesztet írnak, három vagy öt oldalas teszteket kell, hogy megoldjanak a közlekedéssel kapcsolatban.”

A verseny a magyarkanizsai önkormányzat támogatásával valósult meg. 36 gyerek vett részt a versenyen.

Magyarkanizsa
Közlekedési verseny

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.