Ugrás a tartalomra

Megújult a nagyfényi óvoda

2024.04.24
15:11
2024.04.24
17:12
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény hat óvodájának egy-egy szobája kapott új bútorzatot az UNICEF szerbiai irodája A fellendülés évei programja keretében.

Az adományt erre a célra a szabadkai Vojput vállalat biztosította, amely az elmúlt három évben több mint tízmillió dinárral támogatta az UNICEF hasonló jellegű programjait. Ma a nagyfényi Tengeri csillag óvodának adtak át új felszerelést. 

A szerbiai UNICEF a szabadkai Vojput vállalat 3 540 000 dináros donációjának köszönhetően a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény hat óvodájának egy-egy szobáját szerelte fel, köztük a nagyfényi Tengeri csillag ovi kapott új bútorzatot, illetve didaktikai felszereléseket.

A gyerkőcök szemlátomást örültek az ötletes új fejlesztőjátékoknak és a különlegesen formatervezett asztaloknak. Ebben az örömben a szülők is osztoztak.

Nagy Andrea, szülő, Nagyfény: „Az én fiam, Nemanja hatéves lesz szeptemberben, előkészítőbe indul. Nagyon boldogok a gyerekek, hogy új asztalokat, új polcokat kaptak, hogy el bírják rakni a játékokat, az írószerszámokat.”

A nagyfényi Tengeri csillag óvodába 18 gyerek jár. Az óvodás kor minden gyermek életében megismételhetetlen időszak, amikor az első ismereteket és tapasztalatokat szerzik, amelyek meghatározóak lesznek az ember életében. Ez az az életszakasz, amikor a gyermek szocializálódik. A mostani adományból főleg azok a peremvárosi óvodák kaptak új felszerelést, amelyek egy-egy iskolaépületben működnek.

Violeta Vrcelj Odri, pedagógus szakmunkatárs, Naša Radost I. E. I., Szabadka: „Új felszerelést kapott a kelebiai, hajdújárási, noszai, de a városközpontban található néhány óvoda is, mégpedig az olyan csoportok, amelyekbe a hároméves gyerekektől az iskolakezdésig tartó korcsoport tartozik. A legtöbb persze a legidősebb korcsoport, akik előkészítőbe járnak, hiszen iskolába indulás előtt a legfontosabb ez a program.” 

Pontosan azért, mert az óvodai nevelés készíti fel a gyerekeket az iskolára. Az UNICEF a szerb oktatási minisztérium egyik partnere a Fellendülés éveinek megvalósítását szolgáló kapacitások növelését támogató programban, minden szerbiai óvodai intézményben. Ez a program minden gyermek számára egyenlő hozzáférést biztosít a minőségi tanulási lehetőségekhez, játékon, kutatáson, valamint a másik gyerekekkel és a felnőttekkel való kapcsolatokon keresztül. 

Jelena Kovačević, az UNICEF szerbiai irodájának képviselője: „A Fellendülés évei program specifikus célja, hogy képessé tegye a gyerekeket olyan készségek elsajátítására, amikre egész életükben szükségük lesz. Ilyen a kommunikációs készség, a szociális készség, a döntéshozatal, az ellenálló képesség, és ami a legfontosabb, hogy a gyerekek az első tudásukra játékos tanulással tesznek szert.”  

Ezért fontos a funkcionális bútor és az ötletes játékszer, mert így a gyerekekkel közösen alakítják ki azt az életteret, ahol a kicsinyek megszerzik az első tudásukat, hangzott el az eseményen. 

Nagyfény
Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.