Ugrás a tartalomra

Egymilliárd dolláros katonai segítséget indít útnak Ukrajnába az Egyesült Államok

2024.04.25
12:44
Forrás
Pannon RTV
Az első szállítmány egyebek mellett légvédelmi rakétákat, HIMARS mobil rakétatüzérségi eszközökben használható lövedékeket, egyéb lőszereket, páncéltörő és precíziós eszközöket és járműveket tartalmaz.

A Kreml szerint viszont az amerikai segítség nem fog változtatni az ukrajnai háború végkimenetelén, és csak magának Ukrajnának okoz majd további gondokat. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy fogalmazott: Oroszország végül úgyis eléri a célját.

Oroszország pedig továbbra is támadja Ukrajnát, legfrissebb jelentések szerint egy orosz légitámadás kritikus infrastrukturális létesítményt rongált a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében, és hat ember is megsebesült. Az ukrán légvédelem több légi célpontot megsemmisített, mindet azonban nem tudta semlegesíteni.

Ukrajna
Amerikai Egyesült Államok
szállítmány
légvédelmi rakéta
HIMARS
lövedék
lőszer
Oroszország
haború

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.