Az enyhe tél okozta problémákra viszont a vasárnap érkező télies idő lehet a vigasz, ami a várakozások szerint az elszaporodott rágcsálókat és a betegségeket is visszaszorítja a kultúrákról.
A rendezvényt 40. alkalommal szervezték meg az észak-bácskai településen. Ezúttal 15 csacsi állt rajthoz, akik két versenyszámban mérték össze tudásukat, sebességüket.
A hétvégén minden a levenduláról szól a szabadkai Vasutas Helyi Közösségben. A Jótékonysági Levendulanapok idén tíz éves, aminek nem csak közösségépítő szerepe, hanem jótékony célja is van.
A háztartási hulladékot ezentúl a Regionális Hulladéktároló területére szállítják. A sándori szeméttelepen 1978 óta éven át gyűlt a szemét, a közelben élő helyiek hamarosan fellélegezhetnek.
Tartományi és önkormányzati forrásokból befejezték az épület belső és külső szigetelését, emellett az iskola teljes felújításának tervdokumentációja is elkészült: a munkálatokat 22 millió dinárból tudnák megvalósítani.
Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.