Ugrás a tartalomra

Dunántúli megmérettetés - Keszthelyi és tatabányai Páva-válogatók a Dunán

2017.10.31
14:42
2017.11.05
14:48
Forrás
MTVA
A Fölszállott a páva kedvelői újabb versenyzőkkel találkozhatnak november 3-án. A keszthelyi és a tatabányai területi válogatókon számos külhoni szereplő is küzd a továbbjutásért.

Újabb állomásához érkezett a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös rendezvénye még a területi válogatóknál tart, ezúttal két dunántúli városból, Keszthelyről és Tatabányáról jelentkezik a közmédia. Igazán bő a kínálat, hetvenöt induló műsorszámaiból kapnak ízelítőt a nézők. Ezúttal népes külhoni csapat is „ringbe száll”, tizenöt formációért-versenyzőért izgulhatunk a képernyők előtt.

A Nyugat-Balaton, - a lokálpatrióták szerint - a Balaton fővárosában, 31 műsorszámban 180 ifjú tehetség mutatkozik be a Dél-Dunántúli régióból és külhonból. Az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes egy somogyi betyártánccal kötődik a helyszínhez és adja meg a műsor alaphangulatát, a döntnökök nemcsak a fürge lábaikat, de a míves éneküket is értékelik. A szerelem ezúttal is főszerepet kap a fellépők lelkében, erre a műsorvezető, Morvai Noémi is felhívja a figyelmet.

A beszélgetésekben vágyak, remények és sorsok is megfogalmazódnak. A magyarkanizsai cserfes Nagy Dorottya és párja, Bálint Gergely Magyarországon szeretne továbbtanulni, a Hüse házaspár egykor a táncban talált egymásra. Veres Mihaela ugyan Szombathelyen tanul, de hűen őrzi, s osztja meg mindenkivel pusztinai ősei dallamkincsét. Szerda Ákos óbecsei énekes nemcsak szép hangjával, de kedves egyéniségével is felhívja magára a figyelmet, az ugyancsak délvidéki, kisoroszi Ördög Lórántot kisebbségi léte és a vidék gazdag hagyományai is motiválják a zenélésben. A Csantavéri Medicus tamburazenekar bemutatkozásán érződik, hogy élvezik hangszerüket, örömmel játszanak. „Úgy zuhogott a banda, mint a záporeső” – értékeli a felvidéki Pósfa zenekar fellépését Agócs Gergely zsűritag.

A fellépők a város számos helyén csinálnak kedvet a műsorhoz, s a film végi ünnepélyes felvonuláson a nézők is megtudják a továbbjutók kilétét.
A tatabányai mozi stílusosan egy bányában kezdődik, sőt a legények a csillék és bájos lányok társaságában táncra is perdülnek.

A negyvennégy induló között a külhoniak sorát Pastorek Cynthia Éva nyitja meg, a roma származású, ógyallai énekes kalotaszegi dallal bűvöli el a közönséget, Petro Krisztina, Nagymegyerből érkezett, s büszke, hogy Felvidék „legmagyarabb városát” képviselheti. A két szép hangú pacsirta után egy tüzes táncot lejtő táncos, Saróka Bence jelentkezik be Érsekkétyről, bemutatva, hogy a tánchagyomány is élénken él a lévai járásban. E vidék valóban gazdag tehetségekben, ezt bizonyítja Nagy Csomor András és zenekara, a banda a szomszédos Nagyölvedet képviseli a nemes vetélkedőn.

Török Noémi a délvidéki Bácsfeketehegy küldötte, s a kiváló bácskai népdal előadása mellett a népek békés egymás mellett éléséről is hitet tesz.
A dunántúli forduló után a jövő héten az utolsó, hajdúböszörményi és mikházai (Felső-Nyárádmente) válogatóba kapcsolódhatnak be a nézők.

Adás: 2017. november 3. (Duna 20.25)   
A vágatlan produkciók megtekinthetők:
www.mediaklikk.hu/pava

MTVA
Fölszállott a páva
válogatók

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.