Ugrás a tartalomra
Főlszállott a páva
MTVA

Pávák döntés előtt

2017-11-15
19:15
2017-11-15
19:30
Forrás
MTVA
A Fölszállott a páva területi válogatói után november 17-én már az elődöntőben mérik össze tudásukat a versenyzők. A Kunigunda úti stúdióban és a képernyők előtt 12 indulónak szurkolhatnak a nézők.

A Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny új szakaszához érkezett. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsora a fővárosban folytatódik, s a négy elődöntőben 48 produkció mutatkozik be. Az első, pénteki megmérettetésben, a közmédia Kunigunda úti stúdiójában 12 induló áll rajthoz.

Novák Péter és Morvai Noémi, a két házigazda serényen készül az élő adásra, a díszletépítők keze alatt pedig ég a munka, s a korábban látottak alapján a Páva kedvelői idén is igazi közönségcsalogató műsorsorozatnak lehetnek tanúi.

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. A további bírálók: Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus.

„A döntnököknek ezúttal is feladták a leckét – értékeli a területi elődöntők színvonalát Agócs Gergely zsűritag. - 231 produkcióból választottuk ki a 48 elődöntőst, s biztosíthatom az érdeklődőket, hogy ezúttal is magas színvonalú versenyszámokkal találkozhatnak. Egyben bízom a külhoni versenyzők eredményes
szereplésében is.”

Az elődöntőket négy, egymást követő pénteken sugározza a közmédia. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a négy kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

Adás: 2017. november 17., péntek (Duna 20.25)

Az adások megtekinthetők: www.mediaklikk.hu/pava

Duna
Fölszállott a páva
elődöntő