Ugrás a tartalomra

104 éves a magyarkanizsai Gyógyfürdő

2017.11.24
16:01
2017.11.24
17:16
Forrás
Pannon RTV
Ma ünnepelte a magyarkanizsai Gyógyfürdő fennállásának 104. évfordulóját. Ezzel egybekötve megnyitották a fürdő felújított részlegét is.

A medencéknél lévő zuhanyzókat, mellékhelyiségeket és a szaunát újították fel mintegy 24 millió dinárból.

Dr. Slobodanka Drndarski, igazgató, Magyarkanizsai Gyógyfürdő: „Szakkórházunk természetesen továbbra is dolgozik azokon a projekteken, amelyekkel korszerűsíthetné kínálatát. Van néhány kész projektünk, mint amilyen a gyógysaras blokk második fázisa, illetve a vizes blokk komplett felújítása, és persze szeretnénk, ha nyitott medencékkel is rendelkeznénk, ezért megkezdtük egy nyitott medence megvalósíthatósági tanulmányának a kidolgozását.”

A Magyarkanizsai Gyógyfürdő vezető szerepet tölt be országos szinten - mondta az ünnepségen Ivan Đoković tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár. „Amellett, hogy egészségügyi és rehabilitációs részlegében lehetővé teszi a páciensek gyógykezelését, a fürdő idegenforgalmi tartalommal is rendelkezik, mindezt a nem csupán Szerbiából, hanem a környező országokból ide látogatók is értékelik. A gyógyvíz és a gyógyiszap, valamint a gyógyfürdői kezelés minősége ezt a fürdőt Szerbia vezető gyógyfürdőinek sorába emelte, még akkor is, ha mondjuk infrastruktúrája nem tesz eleget bizonyos nemzetközi szabványoknak.”

Egy évszázad alatt, az egykori fürdőhelyből korszerű szakosított rehabilitációs gyógyintézet lett. Az egészségügyi szolgáltatások mellett szállodai-, vendéglátóipari és wellness szolgáltatásokat, valamint sport- és rekreációs tevékenységeket biztosít az érdeklődőknek.

 

Magyarkanizsa
Gyógyfürdő
Ivan Đoković

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.