Ugrás a tartalomra

Sikkasztott a banki alkalmazott

2017.12.06
13:51
Letartóztatták a Banca Intesa pancsovai fiókjának dolgozóját, mert több mint 10 millió dinár értékben elkövetett sikkasztással gyanúsítják.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint J. V. 2016 és 2017 folyamán, 90 ezer euró és 1000 svájci frank, vagyis 10 millió 700 ezer dinár értékben, jogosulatlanul vett fel devizaeszközöket több ügyfél folyószámlájáról. A pénzt megtartotta magának, és ezzel kárt okozott a Banca Intesának – tették hozzá a minisztériumban. A gyanúsítottat bűnvádi feljelentés kíséretében előállítják az ügyészségen.

sikkasztás

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.