Ugrás a tartalomra

Távozik posztjáról Dezső János, a belgrádi Collegium Hungaricum igazgatója

2017.12.05
16:27
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A fővárosi intézmény feladata a magyar kultúra ismertetése és népszerűsítése Szerbiában, 2014 óta.

Dezső János a Collegium Hungaricum megnyitásától ez ideáig vezette a Balassi Intézet belgrádi központját. Az elmúlt néhány évet a Pannon Televízió Szubjektív című műsorában értékelte.     

Dezső János, igazgató, Collegium Hungaricum, Belgrád: „Évi 40-50-60-70 rendezvényt szerveztünk országszerte, fokozatosan nőtt az érdeklődés. Mi különböző műfajokban próbálkoztunk, képzőművészeti kiállításokat szerveztünk, fotókiállításokat ezen belül, mellette nagyon sok koncertet, aztán elindultunk a nagyobb szerbiai fesztiválokra, mellette történészkonferenciát, műemlékes, restaurátorkonferenciát, műfordítói tanácskozást, tehát a legkülönbözőbb műfajokban - tudomány, művészet, elsősorban pedig zenei programokat hoztunk Szerbiába.”

Dezső János
Collegium Hungaricum
igazgató
Belgrád

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.