Ugrás a tartalomra

12 millió dinárt fordítanak Topolya községben erdősítésre

2017.11.17
11:38
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Az összeget az állami földek bérbeadásából származó összegből a mezőgazdasági program keretében biztosítják.

A fák ültetése a napokban kezdődik és várhatóan március végére fejeződik be. Topolya területén egy százalék alatt van az erdős területek aránya, ezen szeretnének változtatni. A faültetés célja a környezetre gyakorolt pozitív hatásokon kívül a vadállomány élőhelyének bővítése és a hófúvások elleni védelem. A program szerint 61,33 hektárnyi területet ültetnek be akácfával, többek között Topolya, Zentagunaras, Pacsér, Bácskossuthfalva és Bajsa területén. Egy másik program keretében a településeken belüli faültetésre is sort kerítenek a közeljövőben – tájékoztatott Kislinder Gábor, Topolya polgármestere.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „A mezőgazdasági program összeállítása közben elhangzott, hogy az erdősítéssel foglalkozni kell, annak érdekében, hogy javítsa a vadállományt és a környezetet. Korábban nem telepítettük újra az erdőket, ezt rosszul tettük. Ezt a 12 millió dinárt most erre fordítjuk majd.”

Topolya
erdősítés

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.