Ugrás a tartalomra

140 termelőt támogat a magyarkanizsai önkormányzat

2017.12.08
12:04
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A pályázók körében a kamattámogatás volt a legnépszerűbb idén.

Aláírták a szerződéseket azok a magyarkanizsai mezőgazdasági termelők, akik pályázat útján nyertek támogatást a Magyarkanizsai Községi Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Költségvetési Pénzalaptól. A Magyarkanizsai Községi Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Költségvetési Pénzalap kiírt pályázatán összesen 141 termelő kapott támogatást. Serfőző Erika a nyertes pályázók között van, gyümölcstermesztéssel foglalkozik Horgoson, a támogatásból egy új mérleget tud vásárolni. „Az idén nem vettük volna meg biztos, önerőből nem vettük volna meg, most így ez egy nagy segítség volt, mert tudjuk használni már az idén is, meg tavasszal is.”

A pályázatokra, egy kivételével november 15-ig lehetett jelentkezni, és az idei évi keretösszeg 6 millió dinár volt, amelyből a 141 pályázónak összesen 4,8 millió dinárt osztanak ki. Huzsvár Ervin, gazdasággal és mezőgazdasággal megbízott tag, Magyarkanizsa KT: „Mint az előző években is a legnagyobb érdeklődés a kamattámogatás volt, ahol 43-an jelentkeztek, el kell hogy mondjam, ez igazából nem egy kedvező mutató, hiszen azt jelenti, hogy a mezőgazdasági termelőknek szükségük van kölcsönre ahhoz, hogy el tudják indítani a reprodukciót.”

A termelők számára nagy segítséget jelent az önkormányzati támogatás, így Fejsztámer Róbert polgármester arra biztatta a megjelenteket, hogy vegyenek részt az elkövetkező időszakban megjelenő kiírásokon is. „A mai nap folyamán is hat különböző eresztési vonalat támogattunk, tehát mindig szélesre nyitjuk ezt a kört, azonban az idei évben nem tudták kihasználni a termelők a lehetőségre szánt teljes összeget, ezért fontos az, hogy ne csak szerződjünk, és támogassunk, hanem meg is hallgassuk őket, nyitottak legyünk az elképzelésekre, ötletekre.”

A 2018-as évben is lesznek pályázati lehetőségek a Magyarkanizsai Községi Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Költségvetési Pénzalapnál, valamint a tartományi, köztársasági, vagy a nemzetközi alapok és források kiegészítő támogatását is tervezik Magyarkanizsán.

Magyarkanizsa

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.