Ugrás a tartalomra

Lőrinc Csongor: Tenni akaró és tudó emberek indulnak a VMSZ listáján Zentán

2017.10.05
16:31
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A VMSZ által támogatott listákon összesen 49 jelölt neve szerepel.

A helyi közösségek hidat képeznek az emberek és a hatalom között – emelte ki Lőrinc Csongor, a Vajdasági Magyar Szövetség Zentai Községi Szervezetének elnöke a párt mai sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a hétvégi helyi közösségi választások igen fontosak, hiszen az emberek így ki tudják nyilvánítani véleményüket. A VMSZ által támogatott listákon összesen 49 jelölt neve szerepel. Emellett a Tópart–Központ Helyi Közösségben van egy lista, amelyen olyan jelöltek is szerepelnek, akiket a VMSZ támogat.

VMSZ logó

Lőrinc Csongor, zentai községi elnök, VMSZ: „A Vajdasági Magyar Szövetség, mint minden helyi közösségi választásokkor, beállt bizonyos jelöltek mögé. Így tettük ezt az idén is. Olyan jelölteket válogattunk, választottunk ki, akiknek programjuk van, akik már bizonyítottak és tettek a helyi közösségükért, és továbbra is tenni tudnak. Megvan bennük az akarás és a tudás ahhoz, hogy a helyi közösséget előre tudják léptetni.”

Lőrinc Csongor
VMSZ
Zenta
lista
helyi közösség

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.