Ugrás a tartalomra

Miért nem kapja meg a nagybecskereki vízgyár a működési engedélyt?

2017.11.07
16:33
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Többszöri halogatás után a berendezést ez év június 15-én üzembe helyezték, azonban a működési engedélyre továbbra is várnak.

A nagybecskerekiek ma látogatást tehettek a helyi vízgyárban, amelynek köszönhetően tiszta víz kerül majd a pohárba a bánáti városban. Nem sok nagybecskereki polgár élt azzal a lehetőséggel, hogy személyesen is meggyőződjön arról, hogyan is néz ki, miképpen működik a vízgyár, amelyet már 14 éve várnak. Pavel Bartoš, Aradác: „Nekem az a benyomásom, hogy itt nem sok változás történt.”

A gyárlátogatás során a nagybecskereki Városi Vízművek igazgatója arról beszélt, hogy az üzem megfelel a követelményeknek. Ivan Dević, igazgató, Városi Vízművek, Nagybecskerek: „Ami nekem, mint mérnöknek és a Városi Vízművek igazgatójának fontos, az az a tény, ahogy láthatják, hogy ez az üzem működik, ivóvizet juttat el a városba, a víz pedig minden kémiai-bakteriológiai elemzésnek megfelel. Minden három órában elemzik az ivóvizet, így azt mondhatom, hogy az összes eredmény rendben van, tehát ez az üzem megfelel a projektkövetelményeknek.”

Szeptember óta gyakorlatilag kész a vízgyár, de a tartományi egészségügyi felügyelőség engedélyét még nem kapta meg. Nenad Obradović, igazgató, Synertech, Zilio csoportosulás: „A minisztérium megadja nekünk a beleegyezést, a tartományi titkárság viszont nem. Így nem tudunk dolgozni, azért vagyunk most itt, várjuk a választ. Megígérték, hogy 48 órán belük válaszolnak nekünk. Már tíz nap is elmúlt. Várjuk a tartományi titkárság válaszát. Nekünk minden nap nagyjából 4000 euróba kerül.”

A látogatáson jelen voltak az ellenzéki pártok képviselői is. A ligások valóságshow-val hasonlították össze az eseményt, felróva azt, hogy továbbra sem kaptak az emberek választ arra a kérdésre, hogy mikor indul el a vízgyár hivatalos üzemeltetése, és mibe kerül majd a szolgáltatás. A demokraták szerint pedig a késlekedés miatt valaki felelősséggel tartozik.

vízgyár
Nagybecskerek
működési engedély

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.