Ugrás a tartalomra

Október 22-én vásár és lovastalálkozó Magyarkanizsán

2017.10.12
14:23
2017.10.12
16:35
Forrás
Pannon RTV
Színes programokkal várják az érdeklődőket a Magyarkanizsai Vásárra október 22-én.

Reggeltől kirakodóvásár lesz, valamint pörköltek és nyárson sültek lesznek kaphatók, a gyermekek számára pedig körhinta és ingyenes pónilovaglás szerveznek. Kiosszák majd Magyarkanizsa legjobb pálinkája és tökös kalácsa díjakat. A nevezéseket október 20-ig várják. A községnapi rendezvénysorozat keretében továbbá megrendezik az I. Magyarkanizsai Lovastalálkozót is.

Lackó Róbert, tanácselnök, Magyarkanizsa HK:  „Számításaink szerint 70-80 lovas fog itt részt venni, és az ő 9 órai megjelenésük után 10 órától egy lovasfelvonulást szervezünk Kanizsa központján és utcáin, 10.30-kor kezdődnek a lovassági bemutatók, ügyességi versenyek, lóhátas ügyességi játékok, szlalom fiákerrel és spediteres fogatokkal, a legszebb csődör és a legszebb kanca kiválasztása, természetesen fontos, hogy megmérettessék a lovak is magukat és a gazdáik is, valamint a legszebb spediter és fiákeres fogatot is kiválasztjuk majd.”

Magyarkanizsa
Lovastalálkozó
vásár

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű