Ugrás a tartalomra

A vízgyár volt a témája a Nagybecskereki Szociális Fórum tribünjének

2017.11.14
15:04
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Nagybecskereken a magas arzéntartalma miatt 14 éve tilos a vezetékes víz használata. Többször is úgy látszott, hogy megvan a megoldás, aztán mindig közbejött valami.

Szeptemberben befejeződött a vízgyár építése, a vízelemzések sorra pozitív eredményeket mutattak. Ennek ellenére pénteken leállították a berendezést. Nem kapták meg még ugyanis a tartományi egészségügyi felügyelőségtől a működési engedélyt.

Miroslav Samardžić, aktivista, Szociális Fórum, Nagybecskerek: „Bebizonyosodott, hogy a vízművek privatizálásai zömében sikertelenek voltak. A nagy európai városok, amelyek előbb magánkézbe adták a vízvezeték-hálózatukat, később újra köztulajdonba vették azt. Így tették ezt Párizsban, Berlinben, Budapesten. Attól félünk, hogy a következő privatizációs hullám eléri a vízműveket is, függetlenül attól, hogy ez eddig nem történt meg. Ez veszélybe sodorja a lakosság ivóvízzel való ellátását. Ezt a tribünt azért szerveztük, hogy arra biztassuk a polgárokat, aktívabban vegyenek részt az ivóvízellátás kérdésének megoldásában.”

Nagybecskerek
vízgyár
arzén

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.