Ugrás a tartalomra

A VMSZ által támogatott jelöltek kapták a legtöbb szavazatot Zentán

2017.10.09
16:12
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Vasárnap tartották a helyi közösségi választásokat Zenta Községben. A polgárok egyénekre adhatták le voksaikat. Összesen 7 helyi közösség tanácsát választották meg.

Az előzetes eredmények alapján a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Tiszta udvar, rendes ház jelöltlistái Zenta 7 helyi közösségéből 5-ben többséget szereztek. Tóth Kornél, koordinátor, Tiszta udvar, rendes ház választási listák: „Ez számunkra azért jelentős, mert - amint a minap is elmondtam egy másik műsorban - a Vajdasági Magyar Szövetség az egyetlen olyan politikai párt Szerbiában, amelynek képviselői vannak a helyi közösségektől az Európa Parlamentig.”

A Szerb Haladó Párt két helyi közösségben szerzett többséget. Győri István, elnök, Szerb Haladó Párt Zentai Bizottsága: „Úgy gondolom, a Szerb Haladó Párt is elég jó eredményt ért el, hiszen először vesz részt helyi közösségi választásokon. A Szerb Haladó Párt két helyi közösségben nyert, ez pedig Kevi Helyi Közösség, valamint Zentán a Központ-Tópart Helyi Közösség.”

Az Együtt Zentáért elnevezésű ellenzéki lista szintén először vett részt a helyi közösségi választásokon. Az előzetes eredmények szerint összesen két helyet szereztek községi szinten. Jelöltjeik Felsőhegyen jutottak be a Helyi Közösség tanácsába. Zsoldos Ferenc, frakcióvezető, Magyar Mozgalom: „Mi elsősorban demokratikus úton próbáltuk. Nem volt rossz ez a mozgósítás, de összességében az egész rendszer olyan, hogy egyénekre lehet ugyan szavazni, de amiért az emberek főként pártok alapján szavaznak, ezért elsősorban az volt a jellemző, hogy aki nyer, az mindent visz.”

A tegnapi választás incidensek nélkül zajlott. Zentán 3, míg a falvakban összesen 4 helyi közösség tanácsát választották meg a szavazópolgárok. Sarnyai Rózsa Edit, közigazgatási vezető, Zentai Önkormányzat: „20 961 személy volt a választói névjegyzéken, és arányosan oszlottak el a helyi közösségek szintjén. A kimenetel  kb. 20 százalékos volt, de ez leginkább a városi helyi közösségekre jellemző. Ki kell emelnem Kevit és Bogarast, ahol 50 százalékon felül volt a részvételi arány.”

A helyi közösségi választásokat szeptember elsején írták ki. A választásokon egyének indulhattak.

választás
Zenta
helyi közösség
Vajdasági Magyar Szövetség
Tóth Kornél
Győri István
Zsoldos Ferenc

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű