Ugrás a tartalomra

Zombor egykori parképítő polgármesterére emlékeztek a helyi VMSZ tagjai

2017.10.31
19:32
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Csihás Benőre, Zombor egykori parképítő polgármesterére emlékeztek sírjánál, a zombori Szent Rókus-temetőben.

Csihás Benő 1852-ben Doroszlón született, hat évig volt Zombor polgármestere. Ez idő alatt fásítási programjával jelentősen hozzájárult a város jelenlegi képéhez, zöld felületeinek kialakításához. A helyi köztisztasági vállalat 1991-ig viselte nevét, majd emléke feledésbe merül. Nemrégiben a VMSZ helyi szervezetének tagjai tették rendbe az elhanyagolt síremléket. A megemlékezésen Dobrina Gábor mondott imát és megszentelte a sírt. A VMSZ körzeti és helyi szervezete, az MNT, valamint a Magyar Polgári Kaszinó Műemlékvédő Szakcsoportja helyezték el az emlékezés virágait, majd gyertyát gyújtottak Csihás Benő síremlékénél.

Pribilla Attila, a VMSZ zombori helyi szervezetének elnöke: „Csihás Benő több mint száz évvel ezelőtt parkosította a várost, így lett Zombor Közép-Európa egyik legzöldebb városa. Mintegy 25 négyzetméter zöld terület jut minden egyes állampolgárra. Gersmajer Imre tagunk javasolta azt, hogy a VMSZ helyi szervezete emlékezzen meg minden évben halottak napja előtt a volt polgármesteréről. A helyi szervezet ezt egyöntetűen támogatta és most először koszorúztunk, és remélem jövőre és a további években folyamatosan megtesszük.”

Zombor
Csihás Benő
parkosítás

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.