Ugrás a tartalomra

Aktivisták segítik a vajdasági magyar állampolgárok regisztrációját

2017.11.06
17:25
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Az aktivisták házról házra járva segítenek a vajdasági magyar polgároknak, hogy minél könnyebben bekerülhessenek a Nemzeti Választási Iroda névjegyzékébe, amely által Magyarországon is szavazhatnak.

Magyarország Alaptörvényének rendelkezése alapján az országgyűlési képviselők választásán a határon túl élő, nagykorú magyar állampolgárok is szavazhatnak. Azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs magyarországi lakcímük, kérhetik névjegyzékbe vételüket, és a sikeres regisztrációt követően levélben szavazhatnak a magyarországi országgyűlési képviselők választásán. A következő választásra 2018 tavaszán kerül sor.

Az aktivisták házról házra járnak. Ezzel segítenek a vajdasági magyar polgároknak, hogy minél könnyebben bekerülhessenek a Nemzeti Választási Iroda névjegyzékébe, amely által Magyarországon is szavazhatnak.

A lakosok között akadnak olyanok, akik már eddig is szavaztak, de vannak olyanok is, akik éppen a papírmunka miatt nem vettek még részt a szavazáson, nekik jól jön a segítség. Kiss Iván, lakos, Szabadka: „Nekünk ez a segítség sokat jelent, mert elég bonyolult kitölteni a papírokat, úgyhogy nem szükséges, hogy gondolkozzunk rajta. Segítenek, élhetünk a jogunkkal, és így talán az anyaországon is tudunk lendíteni.”

Akiknek nincs idejük a regisztrációs ív kitöltésére akkor, amikor az aktivisták éppen ott járnak, lehetőséget kapnak arra, hogy egy másik időpontban visszamenjenek hozzájuk, és közösen kitöltsék a regisztrációhoz szükséges papírokat. Miskolci Rudolf, lakos, Szabadka: „Regisztrálva vagyok már, de még nem szavaztam sose, de az idén, vagyis jövőre, ha lesznek a választások, akkor megyek és szavazok.”

Az aktivisták azért keresik fel a polgárokat, hogy tájékoztatást nyújtsanak a jövő évi magyarországi választásokról. Berényi Eszter, aktivista: „A lakosok nagy része már a médiából tájékozódott, szinte 99 százalékban tudnak róla, hogy jövőre választások lesznek. Nagyon sokuknak a kettős állampolgárságuk is megvan, viszont nem mindenki regisztráltatott, és mi abban nyújtunk segítséget, hogy ezt a regisztrációs ívet, illetve a kérdőívet kitöltjük.”

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Pannon RTV-nek elmondta, a 2018-as magyarországi parlamenti választások eredménye hatással van a vajdasági magyar közösség helyzetére is: „A mi információink szerint 170 ezer olyan vajdasági, felnőttkorú magyar van, akinek van magyar állampolgársága, tehát elvben ez az a szám, amely regisztrálhatna, a mi és a Nemzeti Választási Iroda információi szerint, amelyek publikusak, mintegy 33 ezren regisztráltak ezidáig. Ezt a számot szeretnék közelíteni ahhoz a számhoz, akik ebben a pillanatban magyar állampolgársággal rendelkeznek, azt szeretnénk, ha ezt többszörösére tudnánk megnövelni.

Pásztor István hozzátette, igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy minél több vajdasági magyar regisztráljon a választói névjegyzékbe, ezáltal pedig részt vegyen a jövő évi magyarországi parlamenti választáson.

aktivisták
magyar állampolgár
regisztrál
Vajdaság

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.