Ugrás a tartalomra

Folytatódnak a letartóztatások Törökországban

2017.11.23
11:40
2024.03.19
08:51
Forrás
MTI
Ismét csaknem száz ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával.

Újabb 99 ember - köztük orvosok, tanárok és ügyvédek - ellen adtak ki elfogatóparancsot csütörtökön a dél-törökországi Antalya tartományban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintettek állítólag felhasználói annak a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő programnak, amelyen keresztül a török vezetés szerint az összeesküvést szervezték. Az Ihlas török hírügynökség úgy tudja, hogy a keresettek között kerületi elöljárók és falusi polgármesterek is vannak. A csütörtöki rendőrségi műveletben 78 gyanúsítottat már előállítottak.

Ankara a 2016. július 15-i hatalomátvételi kísérletért az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és mozgalmát vádolja. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna az incidenshez. A hivatalos török álláspont szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába.

Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt összesen 134 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a terrorszervezetnek nyilvánított Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Jelenleg nagyjából 48 500 gyanúsított van előzetes letartóztatásban.

A mindennapos tisztogatások nem csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is. 

Törökország
letartóztatás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.