Ugrás a tartalomra

Helyi közösségi választások: Csókán az SZHP nyert, a VMSZ Egyházaskéren lesz többségben

2017.05.29
11:57
Mindössze egy szavazaton múlott a VMSZ többsége Csókán a Helyi Közösségi választásokon
Mindössze egy szavazaton múlott a VMSZ többsége Csókán a Helyi Közösségi választásokon. Nemhivatalos eredmények szerint a Szerb Haladó Pártnak 8 míg a Vajdasági Magyar Szövetségnek 7 tanácsnoka lesz az elkövetkező négy évben. A tegnap hét helyi közösségben megtartott választások után egyedül Egyházaskéren sikerült megszereznie a mandátumok többségét 4-1 arányban a VMSZ-nek. A választásokon többnyire két listára adhatták le a voksukat a polgárok. Egyedül Hódegyházán és Feketetón volt három választási lehetőség.
Csóka
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.