Ugrás a tartalomra

A szólásszabadság korlátozásának tartja Kelemen Hunor, hogy meg akarják fosztani a román állami kitüntetésétől

2017.11.16
09:51
2024.03.19
08:51
Forrás
MTI
Kelemen Hunor elmondta, hogy nem kíván jogi lépéseket tenni a becsületbíróság határozata ellen, az államfőnek kell most mérlegelnie, visszavonja-e a kitüntetését.

A szólásszabadság korlátozására figyelmeztető rossz üzenetnek tartja Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, hogy egy állásfoglalása miatt meg akarják fosztani román állami kitüntetésétől. A politikus csütörtökön beszélt erről az MTI-nek, azt követően, hogy előző nap kiderült: a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága méltatlannak ítélte őt kitüntetésének viselésére és annak visszavonását kérte Klaus Iohannis államfőtől. Úgy vélekedett: a román állam nemcsak neki, hanem az egész romániai magyar társadalomnak üzeni, hogy vannak dolgok, amelyről nem beszélhetnek, mert az állam "nem viseli el". Kelemen Hunor elmondta, hogy nem kíván jogi lépéseket tenni a becsületbíróság határozata ellen, az államfőnek kell most mérlegelnie, visszavonja-e a kitüntetését. 

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Románia
Románia Csillaga érdemrend

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.