Ugrás a tartalomra

December 20-án Adni öröm! a Pannon TV-ben

2017.12.08
15:04
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai és zentai közkórházaknak és a szabadkai Vöröskeresztnek gyűjt idén a Pannon RTV az Adni öröm című műsorában.

A jótékonysági akció, amelyet már negyedik alkalommal szervez meg a médiaház, alapos előkészületet igényel, a fáradságos munka azonban nem esik nehezére a szerkesztőknek, hiszen ők is egyeznek azzal a kijelentéssel, hogy adni öröm!     
A korábbi években szegény sorsú családok számára lehetett adakozni, ez az idei évben megváltozik, három intézmény munkáját segítené a médiaház. Kókai Mónika, szerkesztő, Adni öröm!: „A Szabadkai Közkórház Gyermeksebészetén a mellékhelyiséget szeretnék felújítani, nagyon rossz állapotban van, a Zentai Közkórház Gyermekosztályán egy életfunkciókat követő monitorra van szükség, a Vöröskeresztnek pedig adományokra van szüksége.”

A kórházak számára tehát pénzadományt, a Vöröskereszt számára pedig tisztálkodási szereket, ruházatot, élelmiszert gyűjt a Pannon RTV. A jótékonysági műsorból idén sem maradnak ki a szórakoztató tartalmak. Husnyák Andrea, szerkesztő, Adni öröm!: „Idén sztárvendéggel is készültünk, mégpedig Boldizsár László szegedi operaénekessel fogunk beszélgetni, a stúdióba várjuk Béres Márta színésznőt és Kovács Frigyest és fiát, Kovács Ákost is. És ha minden igaz, akkor megvalósul egy Skype-kapcsolat is majd Kovács Tamással, úgyhogy együtt lesznek a Kovács fiúk. Természetesen itt lesznek a Zentai Közkórház és a Szabadkai Közkórház képviselői is, és természetesen egyéb vendégek is, de ez maradjon még titok.”

Az Adni öröm! élőben sugárzott műsorát december 20-án a húsz órai Híradó után nézhetik meg a Pannon Televízión. A műsor házigazdája Tomin Kovács Laura és Zvekán Péter lesz.

Felajánlásaikat az alábbi számlaszámokra fizethetik be az adakozni vágyók:

а Zentai Közkórház számlaszáma: 840-0000000801667-48

а Szabadkai Közkórház számlaszáma: 840-915761-79

Adni öröm!
Pannon RTV
jótékonysági műsor

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.