Ugrás a tartalomra

Topolyán rendezték meg az országos motocross bajnokság zárófordulóját

2017.10.08
19:14
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
A versenyen az amatőröktől kezdve a profikig, több kategóriában is megmérkőztek a motorosok.

Ismét felbőgtek a motorok a topolyai motocross pályán. Összesen kilenc kategóriában indultak a motorosok. Vegyelek Dávid az MX2-esek között a harmadik helyen ért célba az első futamon. „Sajnos nem a saját motorommal indultam, ez hátrány. Akadt egy kis technikai gondom, ezért egy cseremotorral kellett indulnom. A startom elég rosszul sikerült, beszorultam középre, nem tudtam rögtön kitörni előre, így szinte az egész futamon a harmadik helyért harcoltam. Nagyon nehéz a pálya, elég gödrös, hosszú és gyors. Szinte teljes gázzal megyünk egész idő alatt. Nagyon fárasztó.”

A topolyai versenypálya már számos alkalommal adott otthont a szerbiai motocross bajnokságnak. Vegyelek Csaba, szervező: „A pálya az idén elég komolyan átalakult. Nagyon élvezetes, tempós pályáról van szó. Igaz, hogy még lehetne néhány dolgot javítani, például, hogy nagyobb legyen a beláthatósága. A pálya jó úton halad a felé, hogy előbb, vagy utóbb jó állapotba kerüljön. Akkor majd lehet a szerb bajnokságon kívül komolyabb versenyeket is szervezni.”

A szerb bajnokság szezonzáró futama után sem áll meg az élet a topolyai ringen, ugyanis még az ősz folyamán újabb versenyt rendeznek az amatőr motorosok számára.

Topolya
motocross
bajnokság

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.