Ugrás a tartalomra

Egész nap működik majd a Bajmok–Bácsalmás határátkelőhely

2017.11.07
15:56
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A munkálatok már folynak és a tervek szerint 2018 végére be is fejeződnek. Az átkelőn a személygépkocsi és autóbusz-forgalom is engedélyezett lesz.

A környékbeli lakosok többsége örömmel fogadja a határátkelő bővítését és munkaidejének meghosszabbítását. Számukra ez megkönnyíti az átjutást Magyarországra. Berkes Zoltán: „Akik mennek-jönnek munkára, azoknak is jó, kiváltképp erre Pacsér és Moravica felé sokan járnak munkába. Mert így nem megfelelő.”

Az átkelő bővítésével a helyiek lényegesen nagyobb forgalomra számítanak a településen. Vékás Valéria: „Gondolom, hogy a teherautókat nem engedélyezik. Ilyen kisebb autók mehetnek, mert ha nagy teherautók is vannak, akkor megint torlódás lesz, ugyanúgy, mint Horgosnál vagy Kelebiánál.”

Az előzetes tervekkel ellentétben ezen a határátkelőn teherforgalom nem közlekedhet még akkor sem, ha a bővítés befejeződött. Az autóbuszoknak és a személygépkocsiknak azonban biztosított lesz az átkelés. Ez lesz a legrövidebb út Ausztria fővárosáig, Bécsig. Miroljub Stojković, a szabadkai vámhivatal munkatársa: „Ez az átkelő tehermentesíti a két legfontosabb északi határátkelőt, Horgost és Kelebiát. A bővített átlépő nagy jelentőséggel bír a helyiek számára is. Az átkelőn két sávot alakítanak ki az országba való belépés és kilépés esetében is.”

Amennyiben az Y-elágazás elkészül, a bajmoki határátkelőt az Újvidék–Szabadka autópályáról is könnyedén meg lehet majd közelíteni. Az illetékesek azt várják, hogy a nyári csúcsidőszakban a vendégmunkások nagy számban választják majd a bajmoki átlépőt a horgosi helyett. Kern Imre, építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési államtitkár, Szerbia: „Jövőre és 2019-re a tervezett összegek alapján befejeződik az egész útszakasz építése. Konkrétan pedig az a szakasz, ami az autópályától a zombori úti leendő körforgalomig terjed, ez jövőre elkészül biztosan.”

Az uniós előcsatlakozási alapokból a határ bővítésére 1,8 millió eurót különítettek el. Szerbia 300 000 euróval járult hozzá a projekthez.

Bajmok
Bácsalmás
határátkelőhely

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 16:22

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű